Online formában folytatódnak a képzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program (KFKP) keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságon 2021 március első hetében a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ-s képzések jelenléti oktatási formában zajlottak. A pandémiás helyzet miatt azonban az oktatók, valamint a képzésben résztvevők néhány nap alatt átálltak a digitális távoktatásra.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, a hónap első hetében még személyesen tartott oktatást a fehérgyarmati és vásárosnaményi képzési csoport résztvevőinek. Az előadás során a közművelődés, közösségi művelődés és a közösségépítés volt a középpontban. Ezen túlmenően részleteiben is átbeszélték a közösségépítés módszertani csoportjait, a módszerek gyakorlatait, kiemelt hangsúlyt fektetve a közösségi felmérésre és a közösségi beavatkozási tervre.

A személyes jelenléti tanulási forma a járványügyi intézkedések következtében 2021. március 9-től szünetelésre kényszerült két hét időtartamra, ezt követően március 22-től ismét találkozhattak a résztvevők és az oktatók, de immár az online térben.

A megyei igazgatóság munkatársai az oktatókkal és a tanulókkal közösen keresték a legjobb megoldásokat, a leghatékonyabb eszközöket és alkalmazásokat. Fontos volt meghatározni, hogy milyen csatornán tud a leghatékonyabban eljutni az információ a képzésben résztvevőhöz és vissza, és miként lehet a megszerzett tudást objektív módon, hitelesen mérni, arról visszajelzést adni. A digitális kompetencia fejlesztésére nagy hangsúlyt fektettek az oktatók, hiszen egy jó alappal könnyebben boldogul a szakember a digitális világban és munkáját is nagymértékben megkönnyítheti.  A moodle felület használata mellet a Word szövegszerkesztő, PowerPoint prezentációkészítő, Excel táblázatkezelő alapjaival ismerkedhettek meg részletesen a hallgatók. Az ismeret elmélyítése a közös feladatmegoldáson keresztül valósult meg.

Az oktatás ezen formában is gördülékenyen zajlott mind a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai, mind az oktatók és nem utolsósorban a hallgatók pozitív és együttműködő hozzáállása révén.

Nádasiné Barta Ibolya

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.