Online alkalmak a Közösség és média szakkörben
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságA „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projektjének keretein belül a Közösség és média szakkör 6. és 7. alkalma került megrendezésre Békéscsabán, 2020. április 29-én és május 22-én online formában.
A járványügyi helyzetre való tekintettel a Közösség és Média szakkör hatodik illetve hetedik alkalma, online formában valósult meg Békés megyében. Előzetes egyeztetések folytak a hallgatókkal, akik mindenképpen tovább szerettek volna haladni a szakkörrel, hiszen nagyon érdekes és hasznos témák vártak még rájuk. A tananyagot e-mail formájában kapták meg a résztvevők mindkét alaklommal majd annak áttekintése után egy feladatlapot kellett kitölteniük majd visszaküldeni.
Az április 29-i alkalmat Csibor Márton a Nemzeti Művelődési Intézet Békésé Megyei Irodájának közművelődési referense tartotta. A téma a közösségi média lehetőségei és veszélyei volt. A téma nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen a csoport nem csak fiatalokból áll, akik szinte beleszülettek a digitális világba, hanem idősebb emberek is részt vesznek, akik számára rendkívül fontos, hogy használni tudják ezeket a platformokat illetve tisztában legyenek ezek veszélyeivel is. Összehasonlíthatták a tradicionális és a közösségi médiát meglátva mindkettő sajátosságait. Ezek után kicsit bővebb betekintést nyerhettek a legnagyobb közösségi oldalak működésében, profil létrehozásában, arra mire kell figyelni, ha saját oldalt, hozzunk létre.
A visszajelzések alapján e felületek marketing célú felhasználását találták nagyon hasznosnak. Ezeket az ismereteket szinte kivétel nélkül mind hasznosítani tudják majd valamilyen formában.
A májusi alaklom is nagyon hasznos témával foglalkozott, melyet Nagy Tibor grafikus és kommunikációs szakember „tartott”. Az oktató a honlapok fontosságára világított rá valamint arra, hogy mennyire fontos egy település, intézmény és szervezet weboldalának frissítése. Rámutatott arra, hogy mennyire célszerű hasznos információkat, aktualitásokat megosztani és azokat frissíteni. Megtanulhatták azt is, hogy kell ezeket szerkeszteni. Ahogy a települések kapcsán, az intézményeknél is fontos bemutatni a környezetet, videókkal, képekkel. Érdemes a weboldalról további csatornáinkra is vezényelni a látogatókat, a nagyobb elérés miatt. (pl.: Facebook, Youtube, Instagram) Mint az előző alkalomnál itt is egy feladatsort kellett visszaküldeni a résztvevőknek.
A következő alkalmat június 24-re tervezi a Békés Megyei Iroda, amely már hagyományos formában személyes részvétellel valósul meg és a videó készítés érdekes világába kalauzolja a hallgatókat.
Hidvégi – Farkas Zsófia