Olajág-projekt az összetartó közösségért

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Kórus 2018. május 10-én délután érzékenyítő koncerttel kápráztatta el a Napsugár Közhasznú Egyesület Napsugár Zenekarának fogyatékkal élő fiataljait a „135+1=A jövő zenéje” program alkalmából.

A kórus az ELTE Savaria Egyetemi Központ Campusán működik. A szombathelyi karon 1959 óta tartanak zenei képzést és működtetnek énekkart. A kórus tagjai egyrészt egyetemi hallgatók, akik tanulmányaik befejeztével ének-zene tanárok lesznek, másrészt már végzett fiatal felnőttek, akik a közösségért, a közös együtt éneklésért járnak vissza a próbákra. Az ELTE Savaria Egyetemi Kórus vezetője Horváthné Dr. Csomó Orsolya a „135+1=A jövő zenéje” programban a fogyatékkal élő fiatalokra terjesztette ki a „Legyen a zene mindenkié” elvet. A próbákon ritmikájukban, tartalmukban és dallamukban különleges darabokat gyakoroltak be, hogy rendhagyó koncert keretében örvendeztethessék meg a hallgatóságot.

A kórus a programra tervezett projekt címének az Olajág elnevezést választotta. A névválasztás egy csodás jelképet rejt magában: az olajág Noé számára a reményt jelentette az özönvíz után. A fogyatékkal élő és egészséges emberek között a zene jelentheti a kapcsolódási pontot, a reményt.

A márciustól-májusig tartó felkészülés minden esetben beénekléssel indult, majd folytatódott az új dalok elsajátításával. A tanulási folyamat és a szólamok begyakorlása türelmet és empátiát igényelt a tagok részéről egymás felé. A próbák alatti fejlődési folyamatot az NMI Művelődési Intézet Vas Megyei Irodájának munkatársa is támogatta. A nagyszabású koncertet az ELTE Savaria Egyetemi Központ Zenepedagógiai Tanszékének Liszt Ferenc-termében rendezték meg 2018. május 10-én 18.00 órai kezdettel. Az alkalom díszvendége a Napsugár Közhasznú Egyesület Napsugár Zenekara volt. Különösen népszerűnek bizonyultak a dob, furulya és más hangszerek bevonásával énekelt népdalok.

A koncert zárásaként nem mindennapi esemény emelte ünnepivé a záróelőadás fényét. A fogyatékkal élő fiatalok maguk is aktívan közreműködtek a koncerten, a kórussal közösen énekelték el a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dalt. Meglepetésként a Napsugár Zenekar tehetséges tagja hegedűjátékával csillogtatta meg tudását. Fantasztikus élmény volt látni és hallani, ahogy e két különböző világban élő fiatalok közössége a zene erejének köszönhetően egy nagy kórussá válva zengte be a dísztermet!

Tóth Adél

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.