Nyílik már a nemeztulipán
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei IgazgatóságaAz NMI Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodájának népi kézműves képzésén 2018. május 23-án a gyapjú és az abból készülő nemez volt a téma.
A kulturális közfoglalkoztatott munkatársak a képzés második napján Aba P. Ákos nemezkészítő előadásából ismerték meg a gyapjú, mint alapanyag fajtáit, feldolgozását, majd az ebből készülő nemez tárgyak előállításának és megmunkálásának lépéseit.
Az elméleti ismertető után a gyakorlati elsajátítás következett, ahol a résztvevők megtapasztalták a nemezelés aprólékos, sok időt igénybe vevő technikáját.
Először nemez tulipánok készültek, majd azt követte a nemezlabda, sőt az ügyes kezűek színes, mintás nemezkarkötőt is készíthettek.
Kovács Szilvia
fotó: Kovács Szilvia