„Nincs szép vagy csúnya mozdulat” – Táncoló Talpak örömtánca

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Fény Felé Alapítvány és az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája Örömtáncot rendezett a debreceni Kossuth téren április 27-én. A tánc világnapja alkalmából – amelyet hivatalosan április 29-én, az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének felhívására ünneplünk 1982 óta – kicsiket és nagyokat, időseket és fiatalokat, fogyatékkal élőket és egészségeseket hívtak a szervezők, hogy a közös tánc lehetőségeivel élve kifejezhessék önmagukat, megéljék a pillanatot, a mozgás örömét. Ugyanis, ahogyan Gál Judit táncoktató fogalmaz, „nincs szép vagy csúnya mozdulat, csak őszinte, szívből jövő vagy felületes, nem belülről érkező mozdulat. A cél, hogy a fiatalok megtanulják felvállalni magukat a táncon keresztül.”

Az idén 25 éves Fény Felé Alapítvány a fogyatékkal élőkért jött létre 1993-ban. Azóta biztosít fiatal felnőtteknek lakóotthoni és nappali ellátást, fejlesztést, gondozást és foglalkoztatást Sullerné Polgár Márta elnök asszony vezetésével. Kreatív stúdiójában, a Kincsesláda műhelyekben kézműves termékek készülnek, a kedves figurákat és hasznos tárgyakat a rendezvény ideje alatt a téren megvásárolhatták az érdeklődők. Az alapítványnak saját üzlete is van a debreceni Csók utcában. A segítő vásárlással az alapítvány működését, fennmaradását támogathatják.

     

Az örömtánc, mint kifejezés, nemcsak egy szép szóösszetétel, de egyúttal egy módszer elnevezése is. Kifejlesztője Ilse Tutt német táncpedagógus, aki elsősorban időseknek szánta ezt a mozgásformát. Népszerűségét annak köszönheti, hogy nem szükséges hozzá előzetes tánctudás, nincsenek benne pörgések, forgások, hirtelen mozdulatok. Van viszont egy nem túl bonyolult, de kötött koreográfia, amelynek elsajátítása a memóriát karban tartja, csökkentve ezzel az az időskori demencia és az Alzheimer-kór kockázatát. A zene üteme segít megjegyezni a lépéskombinációkat, a mozgással pedig örömhormonok szabadulnak fel, így nemcsak az erőnlétet és az emlékezetet fejleszti, de jó közérzetet is biztosít.

A debreceni Örömtánc védnöke Porkoláb Gyöngyi, az EKF Debrecen 2023 Nonprofit Közhasznú Kft. operatív igazgatója volt, aki köszöntőjében elmondta, hogy a világon minden hatodik ember valamilyen fogyatékkal él. Közös érdekünk egymás segítése, a fogyatékkal élők integrációja, a hasonló közösségi programok szervezése.

A csoportok bemutatkozását a Fény Felé Alapítvány Táncoló Talpak együttese kezdte, majd a szép számban összegyűlő, később pedig a körtáncokhoz csatlakozó közönség előtt fellépett Tar Kata Etka-jóga csoportja. A Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékosokat Ellátó Intézményének lakói és az Újkerti Gondozó Szolgálat Napsugár tánccsoportja palotással és „pingvintánccal” kedveskedett a nézőknek. Különleges színfoltot jelentett az Újkerti Közösségi Ház „Szenior Örömtánc Vicával” csapata, a Szívünk Hangja Jelnyelvi Kórus, a budapesti Gyöngyvirág Tánccsoport a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házból, valamint az Élménytánc Csoport Budapestről és a Buda környéki Telki és Perbál községekből. A jó hangulatú, vidám délelőtt tánctanítással és közös tánccal ért véget.

Simor Katalin

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.