Népzenei továbbképzés Nyíregyházán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet és a Vass Lajos Népzenei Szövetség együttműködésében 2017. október 14-én valósult meg Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei népzenei csoportok és szólisták részére szervezett képzés.

A továbbképzés témája Vass Lajos édesapja, Vass József dalaiból válogatott összeállítás meghallgatása, elemzése, megtanulása volt. A dalokat Vass Lajos jegyezte fel, illetve rögzítette magnetofonnal az 1960-as években Poroszlón, ahol ő maga is született. Édesapjának gazdag anyagából a foglalkozás vezetői 16 dalt választottak ki. A dalok szövegét és kottáját minden résztvevő megkapta a továbbképzés elején, sőt, CD-n is hazavihették őket.

A foglalkozás időben 3 részre tagolódott. Először közösen meghallgatták, majd el is énekelték a dalokat. Az előadó felhívta a figyelmet a jellegzetességekre, a közismert énekek helyi változataira, az előadásmód szépségére, ízes hangzására.

Fontos, és a saját gyakorlatunkban is felhasználható érdekességet tapasztalhattak a résztvevők a hosszabb, több versszakos daloknál, ahol az énekes apróbb módosításokkal adta elő a különböző versszakokat, ezzel is változatosabbá téve az éneklést.

A második részben külön folytatták az énekesek és a citerások. Előbbiek dalcsokrokat állítottak össze a 16 dalból, míg a citerások hangszeren szólaltatták meg a már énekelve megismert dallamokat. Közben megbeszélték a tájegységre jellemző díszítéseket, sorzárlatokat.

Végül ismét együtt dolgozott a két csoport, az összeállított dalcsokrokat hangszerkísérettel szólaltatták meg. A résztvevők hasznos tapasztalatokkal, értékes hanganyaggal és kottákkal gazdagodva térhettek haza.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.