Népművészeti Egyesületek Szövetsége által tartott műhelyfoglalkozás

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény, valamint a közművelődési alapszolgáltatások, és a közművelődési intézmények és a közösségi színterek követelményeiről szóló 20/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet előírja, hogy a községekben közösségi színteret kötelező működtetni, ahol a közművelődési alapszolgáltatások zavartalan biztosítása érdekében legalább egy, legalább középfokú közművelődési szakképzettséggel (szakképesítéssel) rendelkező szakembert kell foglalkoztatni.

A jogszabály alapján 2020. december 1-jén a Nemzeti Művelődési Intézet elindította a Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programot, amely az önkormányzatoknak nyújt segítséget abban, hogy teljesíteni tudják a jogszabályban előírt feltételeket.

A program keretein belül kéthetente műhelyfoglalkozásra kerül sor, amikor a résztvevők gyakorlati órákon vehetnek részt. Ezekből az alkalmakból kettőn, 2021. július 21-én Bajára és 2021. július 22-én Kecskemétre érkezett a közművelődési asszisztensekhez Szabó Károlyné, a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület elnöke.

A nap első felében Szabó Károlyné, Klárika bemutatta a NESZ tevékenységét, struktúráját, működési alapelvét, illetve fontos információkat tudhattunk meg a 2021. augusztus 20-22. között a Budai Várban tartandó Mesterségek Ünnepéről. Szintén megismerhettük a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesületet és a tagok általi tevékenységeket is.

Ebéd után kezdetét vette a kézműves foglalkozás. Először az asszisztensek szomorúfűz vesszőjéből készítettek karikát, amely egy fonallal pálcára erősítve nagyszerű játék a gyermekeknek. Ezután a körmöcske-fonás rejtelmeit és technikáját ismerhették meg a résztvevők. Miután kellő hosszúságúra fonták a fonalat, a kreatívabbak virágot és csigát készítettek belőle, de olyan is volt, aki az első feladat termékét koszorúalapként használta fel és a körmöcskén font dísszel díszítette.

 

A műhelyfoglalkozás során közelebb kerülhettek a résztvevők a népművészethez. Többen is említették, hogy az itt tanultakat a településen a kézműves szakkörökön, sőt gyermekeknek szóló táborokban is szívesen felhasználják, ezzel tovább örökítve a népművészet hagyományát.

 

Fotó:
Barna Albert
Vida Dorina Hajnalka

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.