Népművészet elméletben és gyakorlatban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége együttműködési megállapodása alapján a megyei szervezetek gyakran valósítanak meg közös programokat. Így a debreceni székhelyű Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület és a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület is partnere a megyei igazgatóságnak.

A két helyi egyesület elnöke, Hubert Erzsébet és Kolozsvári István a megyei igazgatóság képzésein mutatják be az egyesületek, valamint a NESZ tevékenységét. A KFKP debreceni középfokú csoportjának műhelymunkáján, 2021. augusztus 4-én, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület Hatvan utcai épületében gyűltek össze a hallgatók, ahol az egyesület tagjainak, a népművészet különböző területein tevékenykedő alkotóknak a munkái adták a berendezést, az előadásokhoz és a beszélgetésekhez a hangulati hátteret.

 Angyal László megyei igazgató bevezetője után Hubert Erzsébet, a Hajdú-Bihar megyei egyesület elnöke mutatta be az immár három évtizede működő szervezet történetét és munkáját, helyét, szerepét a közösségi művelődés egészében, majd Kolozsvári István elnök ismertette a jóval fiatalabb, de számos elismert alkotót tömörítő Bihari Népművészeti Egyesület tevékenységét.

A műhelyfoglalkozáson a hallgatók maguk is kézműveskedhettek, megismerték a gyakorlatban is a szűrrétét készítését a sárándi Gyönyörűné Erdei Judit népi iparművész irányításával

R. Simor Katalin

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.