Népfőiskolai „diplomaátadás”
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projekt keretein belül megvalósuló népfőiskolai műhelysorozat tizenkettedik és egyben utolsó alkalma került megrendezésre Kondoroson, a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézményben, 2020. január 30-án.
A műhelyfoglalkozás-sorozat záró alkalmán, először a résztvevők által megálmodott, az ifjúság bevonásával megvalósuló, helyi értékeken alapuló, komplex ismeretátadó program szakmai és pénzügyi ismertetése történt meg.
A programok ismertetése után, közös értékelés és megbeszélés következett, amit az emléklapok átadása követett.
A tizenkét alkalmas műhelyfoglalkozás-sorozat alkalmain a résztvevők olyan témákba nyerhettek betekintést, mint a népfőiskola fogalma és törvényi háttere, a közösségfejlesztés fogalma és jó gyakorlatai, a közösségi tervezés fogalma és jó gyakorlatai, a fiatalok bevonása, az ifjúsági közösségfejlesztés, a hungarikummozgalom fogalomrendszere és az értékfeltárás módszertana, a projektmenedzsment elmélete és a non-formális és informális képzés fogalma és jó gyakorlatai. Ezeken kívül két „látóúton” is részt vehettek. Első alkalommal a mórahalmi KAPOCS Népfőiskolára látogatott el a csoport, másodszor pedig a Földesi Népfőiskolai Egyesület munkájába és a kenderesi népfőiskolai kezdeményezésbe pillanthattak bele a csoport tagjai.
A projekt ideje alatt a résztvevők, sok olyan ismerettel lettek gazdagabbak, amit kamatoztatni tudnak a mindennapi munkavégzésük során, a településükön. Továbbá új, szakmai kapcsolatokra is szert tehettek, amik remélhetőleg a jövőben gyümölcsöző együttműködéseket eredményeznek majd.
Csibor Márton