Mozgóképpé varázsolt értékek

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül havi szakkört indít Pétervásárán.

A program Pétervásárán és a környező településeken élő fiatal felnőtteknek, illetve hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű fiatal felnőttek részére szól, akik érdeklődnek a helyi értékek feltárása, valamint a videó készítés és a fotózás iránt.
A szakkör alkalmain a résztvevők megismerkedhetnek a filmkészítés alapjaival, műfaji lehetőségeivel, a fotózás és a filmkészítés közötti különbségekkel, az operatőri munkával, a filmvágás technikáival. Mindeközben megtanulják “más szemmel” is figyelni környezetüket, fókuszálni az értékekre. A közös munka eredményeként a résztvevők leforgatják a város és a járás értékeiről készült kisfilmet.
Így Pétervására Járás értékei a film eszközével történő “újra keretezése” által még inkább átélhetővé válik a szélesebb közönség számára is.

A szakkörre még lehet jelentkezni, a szervezők olyan fiatal felnőttek, valamint hátrányos helyzetű fiatal felnőttek jelentkezését várják, akik betöltötték 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt.

A foglakozások helyszíne: Szántó Vezekényi István Művelődés Háza és Könyvtár, 3250 Pétervására, Szent Márton út 3.

A szakkör első tervezett alkalma: 2019. október 29., 16:00-18:00

A szakkör indulásáról és a jelentkezés módjáról bővebb felvilágosítás kérhető:
Hacsavecz Éva, közművelődési referens
e-mail: hacsavecz.eva@archive2021.nmi.hu
telefon: +36-20/282-8436

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.