Mozgó film, mozgó klub szakkör indult Veszprém megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosító számú projektjének keretein belül Mozgó film, mozgó klub szakkört indított Veszprém megyében, Dákán.

Az egy éven át, havi rendszerességgel megvalósuló szakköri foglalkozás célja, hogy segítse a fogyatékkal élő célcsoport képességeinek, készségeinek kibontakoztatását, filmterápiás módszerekkel járuljon hozzá közösségben való eligazodásuk, alkalmazkodóképességük erősítéséhez. A projekt Dákán, a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményében indult. Olyan csoport vesz részt a programban, melynek tagjai fiatal felnőttek, régóta aktívan dolgoznak egy színjátszó csoportban is, megtapasztalva a közös alkotás, az együtt elért sikerek örömét.

Erre alapozva indítják számukra a Mozgó film, mozgó klub szakkört, melynek segítségével a közösségépítést, a személyiségfejlesztést szeretnék filmterápiás és drámapedagógiai eszközökkel segíteni. Az első alkalommal megismerkedhetnek a csoport tagjaival és segítőjükkel, Magyar Tamással, aki egyúttal a színjátszó csoport vezetője is. Bemutatták a színdarabot, amelyben valamennyien nagy lelkesedéssel vettek részt, mindenki saját képességeinek és tehetségének megfelelően, teljes odaadással.

Ezt követően bemutatkoztak egymásnak, megismerhették a foglalkozásvezetőiket is, akik valamennyien eljöttek az első alkalomra. Filmes szakemberként Horváth Géza fotóművész, operatőr foglalkozik majd velük rendszeresen, de a Pápa Városi Televízió kollégái, Horváth Andrea szerkesztő-riporter és Varga András igazgató is részesei a projektnek. Horváthné Árvai Mária drámatanár drámajátékokkal, a színházi előadásokhoz kötődő ötleteivel segíti a munkát. Az első, bemutatkozó alkalom jó hangulatban zajlott, minden résztvevő örömmel várja a folytatást.

dr. Baloghné Uracs Marianna

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.