Minősített Közművelődési Intézmény Címet kapott a Váci Mihály Kulturális Központ

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Az intézmény jelenleg nem fogadhat látogatókat, ennek ellenére van okuk az örömre és ünneplésre, hiszen 2021-ben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőként a Váci Mihály Kulturális Központ vehette át a Minősített Közművelődési Intézmény Címet.

Tizenhét tagintézményével, a Krúdy Gyula Art Mozival az ország egyik legnagyobb közművelődési feladatellátó a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ, mely az „Agóra” program keretében újult meg 2014-ben. Maga az épület igazi közösségi találkozó tér, ahol helyet kapnak koncertek, színházi előadások, konferenciák, tanfolyamok, kiállítások és művészeti együttesek próbái. Csúcstechnikával felszerelt, többfunkciós hangversenyterme minden igényt kielégít. Ebben az ideális környezetben kiváló, kreatív, felkészült szakemberek dolgoznak. A lelkiismeretes, odaadó munkának köszönhetően a látogatók, illetve a szolgáltatásaikat igénybe vevők száma az utóbbi években a négy-ötszörösére nőtt.

A pályázat elkészítése előtt, elengedhetetlen feladat volt az intézmény önértékelési rendszerének bevezetése, alkalmazása és folyamatos fejlesztése. Ezt szem előtt tartva, a kulturális központ vezetősége és munkatársai igyekeztek a kiírás szakmai szempontjai alapján végezni munkájukat.

Fotó: Váci Mihály Kulturális Központ

Mészáros Szilárd igazgató úr elmondta, hogy számukra a látogatók és szolgáltatásaikat igénybe vevők kívánságai, óhajai a legfontosabbak.  „Bennünket az éltet, ha látjuk, hogy a látogatóink jól érzik nálunk magukat, az utóbbi években pedig tudatosan szélesítjük a programok körét, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki szívesen jöjjön be hozzánk. A sorozataink nagyon népszerűek, a Lehozzunk önnek a csillagokat! előadásaira szinte a meghirdetésük napján elfogynak a jegyek, de a gyerekeknek szóló matinék és a szépkorúakat megcélzó eseményeink is mindig nagyon sok érdeklődőt vonzanak.”

A pályázat elkészítése során lehetőségük nyílt a minőségorientált működés áttekintésére, közösségfejlesztő tevékenységeik újragondolására annak érdekében, hogy sikeres szakmai munkájukkal hozzájáruljanak – nemcsak a városi, hanem – a megyei közművelődési feladatellátás hálózatának pozitív irányba történő elmozdulásához.

Fotó: Váci Mihály Kulturális Központ

Szakmai elhivatottságuk vitathatatlan, a korlátozások idején is folyamatosan próbálnak innovatív ötleteket megvalósítani. A vészhelyzet nyomán igény mutatkozott arra, hogy a korábban figyelemfelkeltésre és információátadásra szolgáló online felületeiket alkalmassá tegyék a virtuális térben megtartott szakmai bemutatókra. Elindították a podcast beszélgetéseket, kvízfeladatokkal, virtuális térben megvalósuló játékokkal igyekeztek a korlátozások eredményeként kialakult hiányérzetet csökkenteni látogatóik körében. Nyíregyháza kulturális életének mozgatórugói, évről-évre hagyományokat éltető, művészeteket támogató, színes programkínálattal várják a kultúra iránt érdeklődőket. Számos közösség működésének biztosítanak teret, mellyel nagymértékben hozzájárulnak a csoportok fennmaradásához.

Mindezekből egyértelműen megállapítható, hogy méltó helyre került a Minősített Közművelődési Intézmény Cím, mellyel magasra tették a mércét.

Fotó: Váci Mihály Kulturális Központ

A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóságának munkatársai nevében ezúton gratulálok a Váci Mihály Kulturális Központ minden munkatársának a rangos kitüntetéshez! Kívánom, hogy a jövőben a szakmai elismerésnek megfelelően tudják kiszolgálni látogatóikat, közösségeiket, és járjanak élen, jó példát mutatva a kisebb közművelődési intézmények számára!

 

Nagy Edina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.