„Milyen jó Földesinek lenni!” – Civil szervezetek és közösségek helyi értékvetélkedője Földesen

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A helyi értékfeltárás demokratikus modelljének lehettünk tanúi 2019. január 19-én, Földesen. A Földesi Népfőiskola példaértékű kezdeményezése valósult meg, ahol a helyi értékké nyilvánítás a lakosság, a helyi közösségek, a civil szervezetek bevonásával, aktív részvételével történik.

Az értékké nyilvánítás folyamata „Helyi értékeink!” címmel egy tudás- és ismeretmegosztó, ismeretgyarapító, izgalmas és érdekes, interaktív vetélkedővel zárult. A programra olyan 5 fős csoportok jelentkezhettek, akik vállalták, hogy elkészítenek egy-egy javaslatot a helyi értéktárba. Nyolc csoport készített ilyen javaslatot, amelyeket az értéktár bizottság el is fogadott, s felvett a helyi értékek közé, így összesen huszonhatra emelkedett Földes község értékeinek száma.

Részt vevő civil szervezetek, közösségek, s az általuk javasolt, s a helyi értéktárba felvett értékek:

Balásházy János Kertbarát Kör és a Földesi Polgárőrség – Pécsi Sándor Dózsa György úti helytörténeti gyűjteménye
Nosztalgia 2002 Hagyományőrző Egyesület és Klub – Karácsony Sándor Állandó Emlékkiállítás
Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület – Földesi néptánc mozgalom
Földesi Népfőiskola – A település kül- és belterületeinek régi elnevezései
Földesi Ifjúsági Önkormányzat – Borzos kifli
Földesi Napközi Otthonos Óvoda – A Földesi Óvoda története és nevelési eredményei
Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Hősök szobra, I. világháborús emlékmű
Szociális Szolgáltató Intézmények – Berger malom

A vetélkedő során minden csoport ismertette a javaslatát, és további nyolc feladat várt még rájuk: érték-képeink (képfelismerés); keresztrejtvény; értéktár logótervezés; értékek térképen való felismerése, elhelyezése; társasjáték villámkérdésekkel; megyei érték lehetne – javaslattervezet; igaz-hamis feleletválasztó; valamint utolsó feladatként, el kellett mondaniuk milyen megvalósítható célt tűztek ki maguk számára 2019-es évre vonatkozóan.

A főszervező népfőiskola elnökétől, Dr. Szabó Irmától való az alábbi gondolat: „A közösségek által elfogadott értékek a továbbörökíthetők. A mi közösségeink pedig tudják, hogy velük teljes  a világunk.”

Jó volt látni a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést, azt hogy a Karácsony Sándor Közösségi Házban olyan közösségek gyűltek össze, akik tisztában vannak településük értékeivel, s tenni akarnak a településükért. A zsűriben meg is fogalmazódott, hogy „Milyen jó Földesinek lenni!”

Zsűri

Elnök: Hermann Attila módszertani referens,
Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája

Tagok:Tóthné Bobonka Magdolna, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzati Hivatal Jogi és Koordinációs Osztály Önkormányzati referense, a Megyei Értéktár Bizottság titkára
Katona Mária közművelődési szakember
Jeneiné dr. Egri Izabella, polgármester
Péter Imre, a Földesi Értéktár Bizottság tagja

Az értéktár feltáró vetélkedő a „Közös érdekünk – Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével Földesen” EFOP-1.3.5-16-2016-00015 számú projekt keretében valósult meg, amelynek köszönhetően a csoportok pénzjutalomban részesültek (kivéve a főszervező, pályázatíró Földesi Népfőiskola csapatát).

Ünnepélyes eredményhirdetésre a magyar kultúra napja alkalmából, január 22-én kerül sor, amikor az újonnan felvett helyi értékeket tartalmazó állandó kiállítást megnyitják.

Hermann Attila

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.