Miért érdemes a közösségszervezés szakot választani?
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóságán minden félévben több hallgató is tölti a szakmai gyakorlatát. Néhányuk már írt arról, hogy miért is választotta a közösségszervező szakot. Most egy újabb írás született Berényi Petrától a témában:
Az érettségi mellett nagy stresszfaktort jelenthet a pályaválasztás, főleg akkor, ha a tanuló ambíciói között van a környezetének formálása, a kultúra és a művészeti ágak közvetítése. Emiatt voltam én is nehéz helyzetben, mivel szerettem volna olyan szakmát választani, ahol azzal foglalkozhatok, amit szeretek. A szakok nézegetése közben találtam rá a közösségszervezésre, amiről még akkor nem tudtam, hogy mit rejt pontosan, de így 3 év után visszagondolva egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a képzést választottam. Ezzel a kis leírással szeretnék segíteni azoknak, akik épp ez előtt a döntés előtt állnak.
A közösségszervező szak tantárgyi palettája nagyon színes, emiatt az évek során mindenki megtalálhatja azt a témát, ami a leginkább lázba hozza. Ehhez hozzájárul a szakmában tapasztalatot szerzett oktatók széleskörű tudása. A hallgatók már az egyetem alatt megismerik milyen pezsgés rejlik ebben a szakmában, mivel a tanárok a gyakorlatokon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy bevált módszereket ismertessenek meg velük és megtanítják, hogy milyen csapatban dolgozni. Így annak ellenére, hogy akár 120-an vannak az évfolyamon, mindenki ismeri a másikat és szinte osztályként működnek együtt.
Társadalmunk elképzelhetetlen lenne olyan szakemberek nélkül, akik képesek formálni a közösséget. Emiatt az évtizedek során több néven is megtalálható volt ez a képzés. Sokan népművelő, művelődésszervező és andragógia néven végezték el tanulmányaikat. A névváltoztatás nem hiába történt, mivel társadalmunk és a világunk folyamatosan változik, és az ezzel foglalkozó szakembereknek is naprakésznek kell lenniük. Ezért is egy izgalmas szakma a közösségszervezés, mert nem minden esetben lehet bejáratott módszereket használni, hanem szükség van egy folyamatosan megújuló gondolkodásmódra és kreativitásra, amivel közvetíteni tudják a kulturális értékeket minden korosztály számára.
Miért ajánlom, hogy közösségszervező legyél? Belátást nyerhetsz a kulturális intézmények életébe, megismerheted a hagyományainkat, tehetsz azért, hogy összetartó és együttműködő közösségek alakuljanak, akik képesek társadalmi szintű problémákat is megoldani, vagy szervezhetsz olyan rendezvényeket, akár kulturális, akár szervezeti szinten, amiknek csak a saját képzeleted szab határt.
Berényi Petra – BGE közösségszervezés alapszak