Mi van a ládafiában II. – Hagyományos mesterségek visszatanítása Hajdú-Bihar megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Hajdú-Bihar megye délkeleti részén nagy hagyománya volt a szálas anyagok feldolgozásának, melyek mára már feledésbe merültek. Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2016-ban arra vállalkozott, hogy a régmúlt hagyományos népi mesterségeit, hagyományait felélessze, a mesterség iránt érdeklődőknek továbbörökítés céljából bemutassa, visszatanítsa. Hosszú távú célként azt tűztük ki, hogy a közösségek megerősödjenek, valódi alkotókörök alakuljanak ki. A résztvevők képesek legyenek a mesterség továbbadására, ezzel lehetőséget teremtve új közösségek létrejöttének. Az újjáélesztett mesterségek megjelennek a helyi termékek között. Ahhoz, hogy ezeket a kitűzött hosszú távú céljainkat elérjük, folytatnunk kellett a megkezdett munkát a két hátrányos helyzetű településén, Bojton és Váncsodon, ahol öt-öt alkalommal a gyékény és a vesszőfonás alapjaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, akik között már több volt a fiatal, mint az elmúlt évben.

Váncsodon az elméleti oktatás mellett folytatták az alapműveletek elsajátítását, megismerkedtek a gyűrűfonással, oldalfonással, valamint gyümölcsös és bevásárlókosarat is készítettek. Bojton a gyékény feldolgozásának volt nagy hagyománya. Ennek megfelelően itt a gyékényszövés, fonás, kötözés visszatanítása folyt. Megismerkedtek a gyékénytűvel és a gyékényszövővel is. Az alapok elsajátítása után dísztárgyakat és játékokat készítettek. A játékok a Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda Bojti tagintézményéhez kerültek, a dísztárgyak a település karácsonyfáját fogják díszíteni. A 2016-ban elindított és 2017-ben folytatott folyamatot sikeresnek értékelték a résztvevők és az együttműködő partner is.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.