Metszéspontban a közösségi szakember fejlesztői szemlélete és közösségépítő kompetenciái

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Hetedik alkalommal találkozott a Művelődő Közösségek az Alföldön EFOP-3.7.3-16-2017-00149 projekt keretében megvalósuló Metszéspont műhely Hajdú-Bihar megyei közössége június 30-án, a debreceni Ifjúsági Házban. A nap központi témája a roma közösségek helyzete és részvételük a település együttműködési-közművelődési rendszerében.

A műhely vezetői a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület szakemberei voltak, akik részben folytatták az előző on-line alkalommal megvalósított beszélgetést egy ifjúsági öntevékenységgel, önkéntességgel kialakított térben, amely nagy hatást gyakorolt a műhely tagjaira.  Elsőként Vincze Béla és Balogh Miklós Péter (Golyó) mutatta be azokat a fontos alkotóelemeket, amelyek a rocksulit közösségi iskolává és önfenntartó közösséggé tette.  Ezt követően Lakatos Ádám beszélt egy nagyon eredményes és működő ifjúsági érdekvédelmi és érdekérvényesítési területről, a hajdúnánási ifjúsági önkormányzatról és annak előzményeiről.

Az ifjúsági közösségi terek bejárása után a műhelymunka vezetését Groska Éva vette át, aki a roma közösségekkel kapcsolatos szociális és közművelődési projektek kapcsán szerzett tapasztalatokat és jó gyakorlatokat mutatott be.  A műhelymunka végén a résztvevők ellátogattak az Ifjúsági Házban lévő kerékpárműhelybe, ahol Baka Zoltán bemutatta a közösségi műhely működését, valamint roma fiatalokkal megvalósított követésre méltó projektet. A résztvevők a műhelymunkát kiválónak értékelték, és úgy ítélték meg, hogy a megismert jó gyakorlatok, módszerek segíthetik az otthoni munkájukat.

Angyal László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.