Metszéspont+

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Művelődő Közösségek az Alföldön EFOP-3.7.3-16-2017-00149 projekt keretében megvalósult Metszéspont műhely Hajdú-Bihar megyei közössége 2020. november 23-án tartotta utolsó műhelymunkáját. Azonban a közösség szeretett volna egy jelenléti alkalmat teremteni az elkészült koncepciók, stratégiák megbeszélésére, bemutatására. Ez a régen várt alkalom június 7-én Bojton, a közösségi házban valósult meg.  

A megjelenteket Bereginé Szegedi Hajnalka, Bojt polgármestere köszöntötte, aki a megjelent település képviselőket megajándékozta a januárban elkészült falukönyv egy-egy példányával. Ezt követően Angyal László megyei igazgató felelevenítette a műhelymunka módszertani alapvetéseit és a jogszabályi alapjait.

A műhelymunka résztvevője volt Dr. Puskás István Debrecen Megyei Jogú Város kulturális alpolgármestere, aki bemutatta Debrecen kulturális stratégiáját, kiemelve azokat a hálózat építő lehetőségeket, amelyet a város tud nyújtani a térség településeinek. Az előre megbeszélt szempontok felhasználásával Ebes közművelődési stratégiáját Eigerné Bartusz Andrea, az Ebes Kulturális Közhasznú Nkft. ügyvezetője ismertette.

Újléta község közművelődési koncepcióját Nagyné Kocsordi Mónika közművelődési asszisztens, az újlétai közösségi színtér munkatársa mutatta be. A műhelymunka során készült el Biharnagybajom község ifjúsági stratégiája, amelyet Sárkány Alexandra ifjúsági referens mutatott be, nagyon részletesen.  Az intézmények stratégia alkotási folyamatait hivatott segíteni a polgári Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár frissen elkészült stratégiája, amelyet Biró István az intézmény igazgatója osztott meg.

A bemutatókat ankét követte, ahol számos szakmai kérdést vitattak meg a jelenlévők. A jó hangulatú találkozó újdonsága az volt, hogy a közművelődési szakemberek mellett a települések polgármesteri, alpolgármesteri és jegyzői szinten képviselték magukat.

Bojt község jóvoltából a részvevők egy finom ebédben részesültek, illetve Fekete Sándorné, Manci néni, Az Év Közösségépítő Önkéntese (2019) bemutatta a híres tájházat.

A műhely közösséggé vált. Szeretnék folytatni a közös munkát, amelyre legközelebb Polgáron kerül sor, ahol a stratégiák beépülését, gyakorlati tapasztalatait fogják megbeszélni.

Angyal László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.