Mesehős gyerekek – Hajdú-Bihar Megyei Bábfórum

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Debreceni Vasutas Művészeti és Kulturális Egyesület, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság, a Vojtina Bábszínház és a Szín-Báb Egyesület idén is közösen rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumot Debrecenben, a kiváló adottságokkal rendelkező Vojtina Bábszínházban 2019. május 18-án.

A bemutatkozó csoportok műsoridejét a szervezők 20 percben maximálták. A fórumon résztvevő iskolás csoportok közül a zsűri által legjobbnak ítélt, két arany minősítést elért produkció kapott meghívást Egerbe, a Gyermekbábosok Országos Fesztiváljára. A fórumra 13 csoport jelentkezett – egy csoport más elfoglaltság miatt visszalépett –, melyek nagy része évek óta bemutatkozik ezen a megmérettetésen. Ezek a csoportok folyamatosan dolgoznak és igénylik a saját közösségükön túli bemutatkozási lehetőségeket. Idén újonnan alakult csoportokkal is találkozhattunk. A Bábfórumot 10.00 órakor, Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója nyitotta meg, aki mesehősökként köszöntette a fellépésre készülő gyerekeket, akik ezen a napon a mesékbe bújva királyok és királylányok lehetnek. A mintegy 160 főnyi ifjú bábos nagyon jó hangulatot teremtett, s a szülőkkel, rokonokkal, és érdeklődőkkel telt házat biztosítottak a bábszínházban.

A felmenő rendszerű fórumon négytagú szakmai zsűri – dr. Arany Erzsébet drámapedagógus, dr. Boros Béláné dramaturg, Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház Játszóházának vezetője és Asbóth Anikó bábszínész, a Vojtina bábszínház igazgatója – értékelte a látottakat, s minden csoportot minősített. Idén 1 bronz 5 ezüst és 6 arany minősítés született. Döntésük alapján, az Egerben, június 7–8-án rendezendő Gyermekbábosok Országos Fesztiválján az arany minősítésű debreceni Innen és túl, valamint a Balmazújvárosi Pipiskék bábcsoport fogja képviselni Hajdú-Bihar megyét. A találkozó alkalmat adott arra, hogy a hasonló körülmények között működő, szakmailag azonos problémákkal küzdő együttesek saját gyerekközösségükön kívül más csoportokkal és szakemberekkel is találkozhassanak, felmérhessék saját helyzetüket, kicserélhessék tapasztalataikat. A gyerekeknek nagy öröm, hogy azon a színpadon léphettek fel, ahol eddig csak a bábelőadásokat nézhették. Az együttesek sokféle technikát megmutattak, a kesztyűbáboktól a marionettekig, a mázas cserépfiguráktól az árnyjátékig.

A fórum igen fontos része volt a produkciót követő szakmai értékelés és beszélgetés, amelyen a csoportvezetők, a szakmai zsűri és a szervezők vettek részt. A pedagógusok itt hasznos tanácsokat kaptak további munkájukhoz. A rendezvényhez kapcsolódóan, Magi Krisztina és Surányi Gergely népi bábos játszóházi foglalkozást tartott a fellépő és a rendezvényre érkező gyerekek számára. Segítségükkel és irányításukkal mintegy 160 darab Vitéz László figura és Ördög báb készült, amit a gyerekek haza is vihettek.

Ifj. Fazekas István, népi iparművész, fazekasnak köszönhetően, idén is elkészült a rendezvény nyakba akasztható plakettje, amit minden fellépő, csoportvezető és közreműködő megkapott, s amit nagy örömmel, és sok emlékkel együtt vihettek haza. A Nemzeti Művelődési Intézet által a Bűvös Bábos 2. programban létrejött Álmosdi Ekhós Rajkók arany, és a 3. Bűvös Bábos projektben 2019-ben alakult Újlétai Királyok bábcsoport ezüst minősítést ért el. A minősülő oklevelek mellett a csoportok különdíjakat és ajándékokat is átvehettek.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatával valósult meg, „A hazai kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatásaként”, a magyar bábjáték jövőjéért.

Fellépő csoportok és minősítésük:

1. Mesekert bábcsoport – Debrecen Arany
A császár új ruhája
Csoportvezető: Lőrinczy Éva Ildikó

2. Déli-báb-csoport – Létavértes, Ezüst
A banya
Csoportvezető: Pappné Győri Tünde és Bereczki-Kocsis Krisztina

3. Pillangó csoport – Debrecen, Arany
Mese a vadkörtefáról
Csoportvezető: Bélteky Dóra, Török Erika

4. Innen és túl – Debrecen, Arany
Mese a halászról, meg a kis halról
Csoportvezető: Kustár Gábor

5. Álmosdi Ekhós Rajkók – Álmosd, Arany
A cigányok tündére
Csoportvezető: Szilasi Zsanett

6. Szellő Bábcsoport – Debrecen, Arany
Tündérkert és manólak
Csoportvezető: Dr. Árnyasné Rizsák Orsolya és Irinyiné Papp Ildikó

7. Kópék – Hajdúszoboszló, Ezüst
A halász és a nagyravágyó felesége
Csoportvezető: Kocsisné Szegény Magdolna és Sáriné Pócsik Valéria

8. Balmazújvárosi Pipiskék – Balmazújváros, Arany
A rátóti csikótojás
Csoportvezető: Dézsiné Székelyhidi Zsuzsanna

9. Babszemek – Téglás, Ezüst
A rátóti csikótojás
Csoportvezető: Gyulainé Riczu Margit

10. Király bábcsoport – Újléta, Ezüst
Holló leányok
Csoportvezető: Pappné Győri Tünde

11. Prücskök Bábcsoport – Hajdúszoboszló, Ezüst
Az állatok nyelvén tudó juhász
Csoportvezető: Kocsisné Szegény Magdolna és Vágóné Szabó Erzsébet

12. Dimitrifjak – Létavértes, Ezüst
A három bolond lány
Csoportvezető: Szilasi Zsanett

Hermann Attila

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.