Megyeszerte ünnepeltek a települések Vasban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Vas megye szinte minden településén tartottak megemlékezéseket. A világjárvány okozta veszélyhelyzet kreatív megoldásokra sarkallta a közművelődési szakembereket és a lakosságot.

2021-ben a pandémiás helyzet ellenére nagy hangsúlyt kapott január 22-e a magyar nyelv, népi hagyományok, szellemi örökség és a tehetség ünnepe, a Magyar Kultúra Napja. Ebben az időszakban még fontosabbá válik, hogy a települések minden alkalmat kihasználva, közösségmegtartó programokat szervezve elérjék kisközösségeiket, biztassák és tartsák bennük a lelket. Ha az online térben is, de így találkozhatnak egymással kicsik és nagyok, rég nem látott barátok és csoporttársak.

Nem volt ez másként Olaszfán sem, ahol Szauer Gertrúd költő erre az alkalomra írt versét szavalták el és az erről készített videóanyagot osztották meg a közösségi színtér Facebook-oldalán. A videó elkészítésében részt vettek a falu legifjabb lakói, Fekete Róbert polgármester, helyi fiatalok és az idősebb korosztály is. Beke Éva közművelődési szakember nagy gonddal kezeli a falu közösségi oldalát, az ünnepi eseményeken túl is mindig frissül a felület.

Lócs község is online eseményt hirdetett, az önkormányzat honlapján. A Himnusz közös meghallgatására hívták a település lakosságát. Reichardt Nikolett közművelődési szakember elmondta, az online tér nagy segítséget nyújt nekik, itt tartják a kapcsolatot civil szervezeteikkel.

Szentpéterfán Horvát-Magyar Kétnyelvű Nemzetiségi Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak műsora nemcsak a település közösségi oldalán, a Tv Lipa csoportban is közös ünnepre hívta a helyieket. Filipovits Rajmund elmondta: a videó az iskola és a közösségi színtér közös munkájának eredménye.

Halvax Ágnes táplánszentkereszti közművelődési szakember beszámolója szerint az ünnephez kapcsolódó  színes plakátokat és verseket nyomtattak a közösségi színtér munkatársai, ezeket frekventált helyekre (boltok, buszmegállók, posta) ragasztották. A visszajelzésekből ítélve sokan el is olvasták őket. A könyvtárban lévő, már nem kölcsönözhető könyveket dobozokban kihelyezték a könyvtár bejáratához. Ezeket a könyveket az érdeklődők szabadon, ingyenesen hazavihették.

A  “Vigyél haza egy könyvet” akció jelenleg is tart, míg kedvez az időjárás és amíg tart a készlet.

Papp-Felber Anita beszámolt róla, hogy Balogunyom község is az online térben ünnepelt, játékra hívták a falu lakosságát a közösségi színtér Facebook-oldalán. Január 31-ig közösen, a kommentekből összefűzve alkotnak meg egy mesét.

Burkon László Felsőcsatárról hírül adta, hogy az iskolások készítettek ünnepi megemlékezést, melynek beszámolója már olvasható az intézmény honlapján.

Nemcsak a falvakban, a közművelődési intézményekben is tartottak ünnepségeket a hatályos előírások betartásával. Kőszegen a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház online formában emlékezett meg a Magyar Kultúra Napjáról. Bakos György előadásában elhangzott a Himnusz. Ezután Kőszeg Város Fúvószenekara előadásában Liszt: II. magyar rapszódiáját hallgathatták meg az érdeklődők. Ünnepi köszöntőt mondott Básthy Béla polgármester és Révész József múzeumigazgató. Ezt követően a Kőszegi Vonósok és a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes korábbi műsorait tekinthették meg a nézők. A műsort Bakos Zoltán szerkesztette, Pócza Zoltán igazgató pedig elmondta, hogy az intézmény YouTube-csatornáján elérhető marad a videó a későbbiek során is.

Celldömölk Város Önkormányzata 2008-ban alapította meg a Kresznerics Ferenc–díjat, hogy ezzel ismerje el a könyvtárügy, könyvterjesztés, a nyelvészet, a magyar kultúra és annak külföldi megismertetése, az oktatás, az egyházi élet és a tudomány területén maradandót alkotók munkásságát. Olyan személyek részesülhetnek az elismerésben, akik Celldömölkhöz, Kemenesaljához kötődnek, illetve e tájegységgel kapcsolatban alkottak maradandó életművet. A díjat minden évben a Magyar Kultúra Napján adják át a kitüntetetteknek. Idén rendhagyó módon zajlott az ünnepség. A korábbi évek díjazottjai közül tizenöten a Himnusz versszakait egymás között felosztva szavalták el a költeményt, melyet a TV-CELL rögzített. A montázsokból összeállított videót január 22-én vetítette le a helyi televízió, melyet online felületen is közzé tett. Idén kitüntetést kapott Gregorich Zsófia, az Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanára, valamint Nagy Márta, a Tücsök és Ultraviolák Bábcsoport vezetője. Az ünnepséget Bejczi Károlynak, az Ádám Jenő Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának és Bejcziné Németh Tündének, a zeneiskola tanárának verses-zenés műsora zárta.

A nehéz és közösségeket próbáló helyzet ellenére Vas megye települései méltóképpen ünnepelték meg a Magyar Kultúra Napját.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.