Megyei elismerés a vasi népzenész házaspárnak

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Idén megyei szintű elismerésben, „Vas Megye Szolgálatáért Kulturális Tagozata” kitüntetésben részesül Földesi Jánosné és Földesi János. A kitüntetés átadását a kialakult járványhelyzet miatt elhalasztották, de egy későbbi időpontban az átadó megrendezésre kerül.

Hogy kik is ők? Sokan hallhatták már a Boglya népzenei együttest városi ünnepélyeken és falunapokon, önálló koncerteken vagy épp táncegyütteseket kísérve. Igen, természetesen a “boglyás Janiról és Rózsáról” van szó. Bárki, aki megfordult a Paragvári Utcai Általános Iskolában vagy a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában akár diákként, szülőként vagy pedagógusként, az tudja, ki Rózsa néni és János bácsi. A Földesi házaspár az autentikus hangszeres magyar népzene területén közel negyven éve végzett kiemelkedő oktatói és előadóművészi munkájával vívta ki az elismerést, melyre lakóhelyük, Torony Község Önkormányzata terjesztette fel őket.

Ez az elismerés, legalább annyira szól a Boglya minden tagjának, és a mögöttük álló családoknak is, hiszen az ő támogatásuk és odaadásuk nélkül az együttes nem lenne képes ilyen magas színvonalon és hatásfokon működni. Egy helyi elismerés, még ha látszólag eltörpül is az országos sikerek mellett, mindig nagyon fontos!” – válaszolt Földesi János a feltett kérdésekre.

A zenekar a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola hallgatóiból alakult 1984-ben, és évtizedekig a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ termeiben végezte műhelymunkáját. Jelenleg szakmai segítséget a Hagyományok Házából és a Zenetudományi Intézettől, valamint kutatásaikhoz a Savaria Múzeumtól kapnak. A megye valamennyi közművelődési intézményének, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet programjainak is rendszeres előadói. A Vas Megyei Igazgatóság úgy a „Kapunyitogató”, mint a hagyományőrző közösségeket támogató programsorozatokban is számít szakmai közreműködésükre és tudásuk átadására.

Önállóan szervezzük a zenekar fellépéseit. Önállóan szereztünk ingyenes próbatermet, ahol örülnek nekünk. Muzsikával támogatjuk is őket, ünnepélyeken, rendezvényeken ingyen. Pályázatainkat az Ungaresca és a gencsapáti táncegyüttesek egyesületeinek segítségével bonyolítjuk!” – mondták.

Az együttes szakmai életútja során rengeteg mérföldkövet hagyott maga mögött, íme néhány ezek közül: elsők között rendelkeztek OSZK engedéllyel, népzeneoktatói engedéllyel és a „Magyar Népzene Ifjú Mestere” címmel. Kezdetektől részt vettek és felléptek tanítványaikkal együtt minden táncház-találkozón, saját lemezeik mellett több hangzó népzenei kiadványon is szerepelnek. Az évek során számtalan táncegyüttessel dolgoztak együtt itthon és külföldön is, jelenleg állandó kísérőzenekarként segítik több vasi táncegyüttes munkáját.

A Boglyához fűződik az őrvidéki magyar népzene újjáélesztése. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesületben 5 éve működik heti rendszerességgel közel 20 fővel a népzenei tanfolyam Ausztriában. Két zenekar alakult, a Szélforgók ifjúsági és a Csörge felnőtt zenekar, ma már ők “látják el” az ottani táncosokat népzenével. Az idén a Szélforgók az anyaországi szentesi országos népzenei verseny döntőjébe jutott.

Munkánk legnagyobb sikere ebben a korban a tanítványok sikere. Az alapfokú népzeneoktatást 1997-ben, majd a középfokú népzeneoktatást 2011-ben indítottuk be Szombathelyen. Tanítványaink országos sikereket értek el, 3 országos népzenetanári különdíjat kaptunk, népzenetanárként „Év pedagógusa” díjban részesültünk a kollegák szavazása alapján a zeneiskolában. Jelenleg 3 növendékünk tanul a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia népzene tanszékén.

A Boglya tanítványok hazai és külhoni közösségét összefogja a nyaranta megrendezésre kerülő Boglya népzenei tábor, ahol kicsik, nagyok, kezdők és haladók együtt muzsikálhatnak kedvükre egy ötnapos intenzív népzenei kurzus keretei közt. A Táborok hangulatára jellemző, hogy a korosztályos vagy tudásbeli különbségek könnyedén feloldódnak az együtt zenélés örömében.

Az innen kikerülő fiatal felnőttek közül néhányan megélhetésükként, többen szabadidős tevékenységként, de általában valamilyen módon megtartják életük részeként a magyar népi kultúrát. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Földesi házaspár sikerrel végzi ma is oktató munkáját, és sikerrel adja át ars poeticáját a fiatal generációknak: „Vannak fontos dolgok az életben, de a »NÉPZENE AZ SZENT«. Saját néped zenéjének ismerete nélkül hosszú távon nem lehetsz sikeres a zenei pályán! Ezért szükséges az autentikus magyar népzene életben tartása, hogy az utánunk következő nemzedékek is hozzá tudjanak férni »tiszta forrásként«! Ma sajnos erősen szennyezett ez a forrás!

 Ifj. Földesi János

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.