Megtartotta éves beszámolóját a Komárom-Esztergom Megyei Felzárkózási Fórum

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság

A 2018 év elején EFOP-1.6.3-17 pályázat keretében létrejött fórum szakmai stábja 2018. október 31-én tartotta meg második ülését, amelyen a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodájának munkatársai, mint a fórum tagjai vettek részt. A fórumot a települési önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, szociális, egészségügyi, köznevelési terület intézményi és civil szervezeti képviselői alkotják.

A projekt keretében a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszert alakít ki a megyében élő hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatására a megyében elérhető szolgáltatások feltérképezésével. A Megyei Felzárkózási Fórum munkacsoportja tematikus ülések keretében és kutatások segítségével vizsgálja a hátrányos helyzetű célcsoport számára hiányzó, nem megfelelő színvonalú szolgáltatások körét. A Felzárkózási Fórum hosszú távú célja javaslattétel az egyes szolgáltatási területeken mutatkozó hiányok megoldására a helyi szinten rendelkezésre álló eszközök, intézmények felhasználásával.

A Felzárkózási Fórum októberi ülésén a tagok a 2018-as év kutatási beszámolóját, valamint a kutatással párhuzamosan megvalósított közösségi együttműködést segítő rendezvényekről kaptak információt. Az év folyamán a lakosság körében járásokra és településtípusra reprezentatív kérdőíves felmérést és az önkormányzatokkal tájékozódó jellegű interjús vizsgálatot végeztek el a szakemberek az esélyegyenlőség erősítését támogató szolgáltatásokat vizsgálandó. Emellett olyan nyilvános fórumok valósultak meg, ahol a célcsoport tagjai ismerkedhettek a projekt célkitűzéseivel, valamint a szubjektív vélemények, motivációk, attitűdök vizsgálatára is sor kerülhetett.

A projekt keretében 2020-ig Szolgáltatási Út Térkép készül, melynek célja az egyes, oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatásokhoz való hozzáférés útjainak vizsgálata. A hiányok területi eloszlásának és szektorainak feltérképezését követően a Megyei Esélyteremtő Paktum keretében a különböző szolgáltatások fejlesztését célzó konkrét javaslatok fognak készülni. A paktum keretében hangsúlyosan megjelenik a közművelődési szolgáltatások köre is.

A projekt alkalmat teremt mélyebb analízisek elvégzésére és attitűdök megismerésére, amely alapján a felmerülő szolgáltatási hiányok javítása a közművelődés eszközrendszerével is megkezdődhet specifikus mintaprojektek, közösségépítő akciók révén. A Megyei Felzárkózási Fórum lehetőséget teremt arra is, hogy a különböző szociális, egészségügyi, oktatási szolgáltatások hiányosságainak megoldása komplex módon, a közösségi művelődés támogató közreműködésével valósulhasson meg.

Kutatási beszámoló

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.