Megkezdődött a közösségi helyzetfeltárás Biharnagybajomban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Biharnagybajom Község Önkormányzata, a biharnagybajomi Szűcs Sándor ÁMK és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának együttműködésével közel kétéves közösségépítő folyamat kezdődött a településen, melynek első szakasza március végén elindult.

A tevékenység keretében megtörtént két kiemelt célcsoport, az ifjúság és a civil szervezetek megkeresése, kérdőív formájában. Az elektronikus úton kiküldött kérdőíveket, a járványhelyzet miatt ugyancsak elektronikus úton kellett visszajuttatni a Szűcs Sándor ÁMK munkatársainak.

A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy az ifjúsági kérdőívet 64 fő küldte vissza, a településen működő civil szervezetek valamennyien visszaküldték a rájuk vonatkozó kérdőívet. Jelenleg zajlik a visszaérkezett kérdőívek feldolgozása, amelyet Sárkány Alexandra és Mászlai Alexandra ifjúsági referensek végeznek, akik részt vesznek az igazgatóság Metszéspont műhelyében is.

Megkezdődött a mélyinterjúk készítése is, amely a jelen helyzetben ugyancsak az online térben valósul meg. A település életében jelentős szerepet betöltő személyekkel – 15 fő – skype-on folyik az interjúzás. Az interjúk felvétele és feldolgozása áprilisban megtörténik, ezzel megalapozva a program további lépéseit.

Angyal László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.