Második szakmafejlesztési műhelynap Komárom-Esztergom megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság2019. február 21-én második alkalommal találkoztak a szakemberek a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának Közművelődési Szakmafejlesztési Műhelynapján.
A műhelynapok a közművelődési szakemberek által támasztott találkozási, tapasztalatcserélési igényekre reagálva jött létre. Míg az első alkalommal a lakosság bevonása a tervezési, fejlesztési, döntéshozatali folyamatokba volt a téma, a második találkozás alkalmával a résztvevők több szempont szerint beszélték meg, hogy mindehhez és az eredményes települési közművelődési munkához milyen a jó közművelődési szakember.
Az alkalmat Hornyák-Pálmai Éva a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának vezetője nyitotta meg. Bevezető előadásában az 1997. évi CXL. kulturális törvényben és annak végrehajtási rendeletében szakemberekre vonatkozó követelményeket foglalta össze. Ezt követően Mihalcsik Márta a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságának munkatársa vette át a szót és rövid személyes bemutatkozást követően invitálta „játékra” a kollégákat.
A bemutatkozó kört követően kisebb csoportokban folytatódott a munka a házigazda megyei igazgatóság munkatársainak közreműködésével: a résztvevők összegyűjtötték, hogy hány különböző foglalkozáshoz tartozó ismeret, személyes tulajdonság megléte szükséges a sikeres települési munkához, a közösségek aktivizálásához, támogatásához, szoros partneri együttműködések megvalósításához. A felsorolt több, mint 50 szakterületi jártasság megléte – különösen egy egyszemélyes közösségi színtér esetében – mutatja meg, hogy mennyire kulcsszerepet tölt be a közművelődési szakember a település életében.
A szünetet követően a résztvevők a közművelődési alapszolgáltatások alapján összegezték a szakemberek által gyakorlatban elvégzett feladatokat, tevékenységeket. A beszélgetés során elhangzott jó példák iránymutatást jelenthetnek az azonos helyzetek, problémák, kérdések megoldására.
A kiscsoportos megbeszéléseket követően egyéni, de kreativitást igénylő feladattal folytatódott a műhelynap. A résztvevőknek rövid idő alatt egy ötletgyűjteménnyel kellett előállniuk: hogyan hasznosítanák, ha egy fontos partner visszautasíthatatlanul felajánl 50 darab üres, hűtésre alkalmatlan hűtőszekrényt…
Az alkalom során felhasznált nem formális elemek módszertani útmutatásul is szolgáltak a településeken dolgozó közművelődési szakemberek számára, akik munkájuk során fel tudják használni ezeket. A kreatív, innovatív, közösségeket megmozgató ötletek után a szakmai műhely értékelésére, lezárására került sor. A műhelynapok következő alkalma során, március 4-én a Fiatalok Fiatalokért Egyesület mutat be jó gyakorlatokat a fiatalok bevonásához kötődően.
Jáger Dávid Tamás
Fotók: Edelmayer Zsolt