Második alkalommal rendeztek Ifjúsági műhelyt Jánosházán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2018. június 25-én 16.00 órai kezdettel került sor Jánosházán az Ifjúsági műhely második foglalkozására. A program megvalósítása az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” című projekt keretében történik.

A műhelyfoglalkozás 12 résztvevője a Batthyány Lajos ÁMK Művelődési Otthon és Könyvtárban találkozott.

A 4 órás foglalkozás elején serkentő, energetizáló, egymásra hangolódó gyakorlatokat végeztek. Ezt követően a résztvevők – Borsos László foglalkozásvezető szakmai irányítása mellett – folytatták az első alkalommal megkezdett ismerkedést, amelyhez különböző ön- és társismereti, valamint kommunikációs gyakorlatokat hívtak segítségül. A jelenlévők önmagukon túl már az általuk képviselt intézményeket, szervezeteket is bemutatták.

A különféle feladatok egyéni, kiscsoportos és nagycsoportos formában valósultak meg. Emlékezetes feladat volt a labdaháló nevű játék, ahol a véletlenszerűen dobott labda útja során mindenki 3 információt mondott magáról, míg a labda visszaért a foglalkozásvezetőhöz. A sorrendet megjegyezve a második körben ezt csak a keresztnevek kimondásával megismételték. Végül meg kellett tippelni, hogy a leggyorsabban mennyi idő alatt ér körbe a labda ezen az útvonalon. A tipp után körbeért a labda, ami a legkisebb tippnél is gyorsabb volt, majd egy újabb körben ezen tovább faragtak. Ez a jó hangulatban lezajlott feladat egyszerre fejlesztette a résztvevők kommunikációját, segítette egymás megismerését, fokozta a versenyszellemet, erősítette a csoportkohéziót. A foglalkozás végén a visszajelző körben a résztvevők értékelték a műhely aktuális napját és visszajelzéseket tettek a foglalkozásvezetőnek és a többi résztvevőnek.

Kuglics Gábor

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.