Magyarnak lenni – A magyar kultúra napja Kabán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Mácsai Sándor Művelődési Ház munkatársainak szervezésében 2019. január 25-én tartották Kabán a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepséget. A mintegy nyolcvanfős közönséget a Lakat Színpad vezetője, Bagi Andrea köszöntötte.

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságát R. Simor Katalin módszertani referens képviselte, aki ünnepi megemlékezésében a magyar nyelvhez és kultúrához fűződő sokszínű kapcsolatáról beszélt. Személyes és családi kötődései mellett szólt a Nemzeti Művelődési Intézet közösségekért, településekért végzett munkájáról. Méltatta a helyi szellemi műhelyeket és közösségeket, amilyen a Mácsai Sándor Művelődési Ház, a Művelődési Intézet Pajtaszínházi programja révén megalakult és azóta is aktívan működő Lakat Színpad, vagy a fafaragók közössége, akik az utcaszobrokat készítették a település számára, s ezzel országos hírnevet szereztek Kabának.

„A felsoroltak mellett még nyilván számos olyan kör vagy közösség létezik Kabán, amelyek a település jövőjén, boldogulásán munkálkodnak” – tette hozzá. „Mert aki egy közösség kultúrájáért dolgozik, az a jövőjéért tesz valamit nap, mint nap.”

Végezetül Lakner Lajos irodalomtörténészt, a debreceni Déri Múzeum igazgatóhelyettesét idézte, aki Kölcsey Ferencről írott tanulmányában ezt fogalmazza meg a költő életművének tanulságául: „A mindennapi élet nem hiábavalóság, hanem maga az emberi sors. A kultúra szerepe pedig az, hogy élhetőbbé tegye a világot.”

Az ünnepség Kautzky Armand színművész és Udvarhelyi Boglárka énekművész Magyarnak lenni című verses összeállításával folytatódott, amelyben Ady Endre, Petőfi Sándor, József Attila és Wass Albert versei hangzottak el prózában és dalban.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.