„Liftbeszéd” Gerendáson

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

A kommunikáció volt a fókuszban az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Békés Megyei Igazgatósága által 2019 februárjában a Művelődő közösségek az Alföldön című, EFOP-3-7-3-16-2017-00149 azonosító számú projekt keretében indított műhelyfoglalkozás-sorozat júniusi és júliusi foglalkozásain a Gerendási Szlovák Emlékházban.

A műhely vezetője Dr. Kenyeres Attila Zoltán író, újságíró, a Debreceni Egyetem munkatársa az „Elevator pitch” rejtelmeibe avatta be a résztvevőket, akik egy elméleti összefoglalót követően megismerkedtek a módszer hasznosságával és gyakorlati tudnivalóival, majd maguk is kipróbálhatták, hogyan lehet fókuszálva, mindösszesen egy perc időtartamban összefoglalni mondanivalójukat.

Az “Elevator pitch”, ahogy azt a témavezető elmondta, egy olyan technika, aminek a segítségével néhány mondatban minden fontos információt átadhatunk a célközönségnek. Az elnevezés onnan ered, hogy bármely prezentáció lényege egy liftút ideje alatt előadható. Azaz egy igazán lényegre törő, velős beszédről van szó, amely néhány mondatban összefoglalja a szolgáltatás, vagy projekt legfontosabb tulajdonságait.


A résztvevőknek a meleg napok ellenére nagyon izgalmas és tartalmas programban volt részük. Nagy érdeklődéssel hallgatták és szívesen ki is próbálták a módszert. Egyperces pitcheket készítettek, előadási technikákat próbálhattak ki, szituációs gyakorlatokban, egyéni- és csoportmunkában volt részük. Mind a 15 résztvevő egyöntetűen azt jelezte vissza, hogy mindenképpen alkalmazni fogják ezt a megszerzett tudást a jövőben. Nagyon tartalmas és hasznos alkalmakon van túl a csapat, s elmondásuk szerint már nagyon várják a következő találkozót. A nyár során továbbra is változó helyszíneken találkozik majd a csoport, nagyon élvezik, hogy így mindjobban megismerhetik egymást, beleláthatnak a másik munkájába, mindennapjaiba, ötleteket meríthetnek, tanulhatnak egymástól.


A korábbi foglalkozásokon felmerült az igény arra, hogy jó volna néhány társadalmi vállalkozást közelebbről is megismerni, a projekt adta lehetőségekkel élve egy látóút keretében. Az úti cél is lassan kirajzolódik, a csapat a tervek szerint Hajdú-Bihar megyébe veszi majd az irányt az őszi látóút alkalmával. Ezt is örömmel tervezgeti együtt a kis csapat.

Hidvégi-Farkas Zsófia

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.