Lezárult a Színháziskola program Tolna Megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

  1. augusztus 24. és szeptember 30. között három csoport teljesítette a Színháziskola képzést Tolna megyében.

A Színháziskola – 30 órás pedagógus továbbképzés célja, hogy segítséget nyújtson a résztvevőknek abban, hogy hogyan válasszák ki a különböző közösségek életkorának, igényeinek és a lehetőségeknek megfelelő előadó-művészeti produkciót és azt hogyan dolgozzák fel a résztvevőkkel. A képzés keretében tapasztalattal rendelkező drámapedagógus és előadóművészeti szakemberek adnak módszertani segítséget a látogatásra való felkészítésben, majd a megtekintett produkció közös feldolgozására, a résztvevők befogadói magatartásának fejlesztésére.

A csoportok oktatói voltak Kuti Imréné, a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóságának igazgatója, Pintér Szilvia, a Nemzeti Színház színházpedagógusa, ifjúsági programfelelőse és Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színművésze.

A képzés a COVID 19-es vírus miatt félig jelenléti-félig online formában valósult meg. A képzés sikeres teljesítéséhez a résztvevőknek előadóművészeti alapismeretekkel kapcsolatos teszteket, cirkuszi előadással kapcsolatos feldolgozó feladatot illetve egy záródolgozatot kellett elkészíteniük. A képzés záró alkalmának programja egy helyi intézmény meglátogatása volt, melynek keretében a Magyarországi Német Színházba látogattunk, ahol A Rettenetes ötös című előadást tekintettük meg.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.