Lezárult a „szeretetvendégség” Csehimindszenten

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2019. december 3-án a záró foglalkozással befejeződött a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának „Szeretetvendégség – Roma és nem roma kultúra találkozása” című projektje Csehimindszenten, mely valódi „szeretetvendégség” volt.

Az erre az alkalomra készített kiállításon bemutatásra kerültek mindazok az alkotások, amiket a program során készítettek a résztvevők: mécsesek, lámpások, gyertyák, kukoricacsuhéból készült betlehemek, és még sok kézműves remekmű.

László Jánosné drámapedagógus foglalta össze először az elmúlt két hónap legfontosabb eseményeit, történéseit. Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei igazgatója a programban rejlő szépségekről, lehetőségekről beszélt, majd megkérdezett valamennyi résztvevőt arról, hogy mi tetszett neki a legjobban. Érdekes, szép válaszok születtek: volt aki a kézműveskedést, volt aki a mesélést, volt aki a fotózást, és volt aki a közös éneklést emelte ki. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a műhelysorozat nem zárult itt le, hiszen a pozitív visszajelzések alapján a helyieknek van miből építkezni, továbblépni a megkezdett úton. A program fénypontja a közös mesélés volt, amely során a gyermekek az anyukáik által számukra oly sokszor mesélt történeteket egymásnak játékosan bemutatták.

Ezt követően megtekintették a kisfilmet, amit a foglalkozások során forgattak, majd a képekből összeállított montázst, mely felidézte a résztvevőkben az elmúlt hetek történéseit, sokszor mosolyt csalva az arcokra. A nap zárásaként jóízűen falatozva fogyasztották el a résztvevők a punyát (cigánykenyér) és a mézeskalácsot, így találkozott a gasztronómiában is a roma és a nem roma kultúra.

A program elérte előzetes célját: a „szeretetvendégségben” egymás kultúrája iránt nyitottá váltak három település roma és nem roma közösségei. A „vendégségből” az egymás felé fordulás, odafigyelés és végül a szeretet által közös kezdeményezések megfogalmazása lett.

Károly Andrea

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.