Lezárult a Közművelődési mentorok tanfolyam 4. alkalma Hajdú-Bihar megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosítószámú projektje keretében Közművelődési mentorok tanfolyamot indított 2020. januárjában, 12 hónapon keresztül, havi 1 alkalommal, a Debreceni Egyetem Közösségszervezés BA szakos hallgatóinak bevonásával.

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága, Szakmafejlesztési Igazgatósága és a Debreceni Egyetem munkatársai együttműködésének eredményeképpen, 2020. január és 2020. április között a tanfolyam első négy alkalma sikeresen megvalósult. A résztvevők ez első (januári) alkalom során olyan területekkel ismerkedtek meg, mint a közösségi művelődés alapfogalmai, a művelődő közösségek formái és ezek megjelenés a hazai közművelődési intézményrendszerben. A februári alkalom témája a művelődő közösségek szerepe és hatása volt a helyi társadalomra, és szó esett az újratanítás és a visszatanítás jelentőségéről is. A résztvevők továbbá megismerhették a művelődő közösségek szerepét és jelentőségét a helyi értékek feltárásában.

Márciusban a csoport a művelődő közösségek működésének sajátosságairól hallhattak előadást. A délelőtt folyamán a csoportok helyzetének, problémáinak megismerése, a megismerés módszerei, a hatékony csoportépítési, illetve közösségépítési módszerek álltak a középpontban.

Áprilisban a COVID-19 járvány miatt a Közművelődési mentorok tanfolyam digitális formában (a Moodle rendszeren keresztül) valósult meg. Az első digitális formában megvalósuló alkalom során a résztvevők megismerhették a művelődő közösségekkel való kapcsolatfelvételt, kiemelten az életút interjú készítésének módszerét. A módszer hathatós segítséget nyújt az adott közösség történetének feltárásában. A felvezetést követően a résztvevők további kérdőíves, interjús módszerekkel ismerkedhettek meg. Az előadással kapcsolatosan tesztkérdések kerültek fel a Moodle rendszerbe, amelyeket a résztvevők kitöltöttek visszajelzésként, mennyire emlékeznek az elhangzottakra.

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.