Lezárult a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember OKJ-s képzés Fejér megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatóság

2020. július 30-án és július 31-én Fejér megyében is eredményesen zajlott le a komplex szakmai záróvizsga a Közművelődési és közönségkapcsolati szakember középfokú OKJ képzésen.

A képzés 2019. október 8-án indult, Székesfehérváron, A Szabadművelődés Házában. A 900 órás tanulási folyamat a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósult meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatásnak köszönhetően. 9 hónapig tartó képzésnek a Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatósága volt a gazdája, a csoport munkáját Kós Katalin módszertani referens képzési koordinátorként, Máhr Zoltán „osztályfőnökként” mentorálta.

A 46 képzési napból álló oktatáson Fejér megyéből 24 fő, Somogy megyéből pedig 2 fő vett részt, és az első két modul során 1 fő rendezvényszervező is jelen volt. A képzés résztvevői a közművelődésben dolgozó vagy a szakterület iránt érdeklődő munkatársak közül kerültek ki, akik még nem rendelkeztek közművelődési szakterülethez kapcsolódó, szakirányú végzettséggel. A résztvevők jórészt közművelődési színtérrel rendelkező kistelepülésről érkeztek, de voltak intézményekben dolgozók is.

A képzés során a szakma jeles képviselőiből álló oktatók megismertették a csoport tagjait a közösségfejlesztés, valamint a rendezvényszervezés módszertanával, betekintést nyújtottak a közművelődési intézmények és közösségi színterek működésébe, s megismertették a legfontosabb közművelődési szakterülethez kapcsolódó jogszabályokat és dokumentumokat. Jó gyakorlatokkal találkozhattak az értékfeltárás, a közösségépítés, a kulturális marketing és PR, valamint a kommunikáció területéről, melyeket a képzést követően saját településükön is felhasználhatnak.

A komplex szakmai vizsgát három modulzáró vizsga is megelőzte, melyek közül az elsőre egy beavatkozási tervet kellett készítenie a képzésen résztvevőknek. Ebben saját településeik jelenlegi helyzetét, problémáit, és az elérendő célokat fogalmazták meg, majd a dolgozat 9. pontját bővítve, esettanulmányt készítettek, amelyben egy olyan közösségfejlesztési módszert kellett bemutatni, amely eredményesen oldja meg a vázolt problémát.  A második modulzáró vizsgán egy választott rendezvény forgatókönyvét, programtervét és költségkalkulációját mutatták be a résztvevők. Az utolsó modulzáró vizsgára egy 10 diakockából álló prezentációt készítettek, egy közművelődési intézményt vagy közösségi színteret bemutatva.  A képzés befejezése a pandémia miatt online formában valósult meg, és az utolsó nagy próbatételre a tervezettnél kicsit később, 2020. július 30-31-én került sor.

Az első napon a vizsgázók bemutatták a vizsgabizottság tagjainak – Dr. Vehrer Adél, a Széchenyi István Egyetem tanára, Dr. Juhász Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója, Gábor Klára és Juhász Zsófia közművelődési szakértők – az esettanulmányt, és a településről készült portfóliót az alapszolgáltatások mentén.

A második napon elméleti ismereteikről adtak számot a vizsgázók. 20 tételből kellett egyet kihúzniuk, és az abban megfogalmazott kérdést kifejteniük, majd ezután az elkészített forgatókönyvet kellett bemutatni, mely magába foglalta egy rendezvény programtervét és költségkalkulációját.

A vizsgázók teljesítménye, felkészültsége meggyőzte a vizsgabizottság tagjait, mert minden résztvevő eredményes vizsgát tett. Ketten, Gombaszögi Szalai Tímea csóri és Süle Zsuzsanna sárszentmihályi kollégák szóbeli dicséretben is részesültek.

A képzés legnagyobb eredménye, hogy megyénk 25 új közművelődési szakemberrel gazdagodott, intézetünk pedig 25 „meghosszabbított karral”!

Gratulálunk a vizsgán nyújtott eredményes teljesítményhez!

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.