Látogatás a Bihari Népművészeti Egyesületnél – Ifjúsági műhelymunka

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek az Alföldön, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 program keretében, az Ifjúsági műhelymunka tizenegyedik alkalmával, szakmai látóúton vehetett részt április 25-én, Berettyóújfaluban, ahova a Bihari Népművészeti Egyesület invitálta meg a csoportot.

Az egyesület tagjai bemutatták az alkotóházat, a kiállításaikat, ismertették a tevékenységüket, de leginkább az ifjúsággal kapcsolatos programjaikról, gyermektáboraikról meséltek. Megtekintették az ifjúsági szálláslehetőségeket, amelyek az alkotóház udvarán találhatók, és amelyeket a nyári táborok alkalmával rendszeresen igénybe is vesznek.

Az egyesület titkára, Takácsné Czeglédi Anikó vezetésével és irányításával betekintést nyerhettek a nemezelésbe, s két előadás között, kisebb tárgyakat is elkészíthettek, amelyeket rendhagyó óra keretében, leginkább iskolai vagy gyermekfoglalkozásokon szoktak a gyerekekkel megvalósítani.

Ezt követően Oroszné Fekete Zsuzsanna játszóházvezető – aki egyben az Ifjúsági műhelymunka tagja – segítségével ismerkedhettek meg a különböző szálas anyagokkal és azok feldolgozásával és használatával. Irányításával több kis tárgyat készítettek el csuhéból, amelyek szintén kedveltek a foglalkozásaikon.

Végezetül megtekintették a Bodorka NépmesePontot, ahol mesés környezetben, szakemberek vezetésével olyan rendezvények, programok kapnak helyet, amelyek a magyar népmesékkel kapcsolatosak.

Hermann Attila

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.