Lakótelepi közösségek párbeszéde Szombathelyen

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Közös helyzetelemzésre gyűltek össze október végén Szombathely döntéshozói, lakótelepi civil szervezeteinek képviselői, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ és a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának munkatársai.

Szombathelyen a civil közösségek aktivitása rendkívül erős, megbecsülésük példaértékű. Az élet minden területén létrehoznak értékeket a városban működő egyesületek, alapítványok. Sok olyan közfeladat, közcél megvalósításában vesznek részt, amelytől élhetőbb lesz a település, a lakosság igényeihez igazodva, tudatosan fejlődik. Évtizedes, sőt évszázados múltra visszatekintő civil szervezetek adtak vezetőket a városnak, vagy épp fordítva, minden korban felkaroltak kiemelt ügyeket a városvezetők.

Horváth Soma, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte és köszönte a megjelent civil szervezetek értékteremtő tevékenységét és a folyamatos visszacsatolást, amelyből építkezni tud a város.

Az elmúlt ötven-hatvan év városfejlesztési koncepcióinak a lakótelepek bővítése fontos eleme volt. „Egy-egy tömbbe egy kisebb Vas megyei falu lakosságának megfelelő számú lakó költözött szerte a megyéből és a városból. Ezeknek az embereknek is az Alaptörvényben meghatározott joguk van a kultúrához, a közművelődéshez, képességeik és tudásuk közösségben való kibontakoztatásához” – mutatott rá a lakótelepi közösségek jelentőségére Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságának vezetője köszöntőjében. Kiemelte, hogy az intézet mind az országos közművelődési programban, mind a megyei stratégiában fontos feladatokat állít a közművelődési szakemberek elé a lakótelepek vonatkozásában.

Ezen feladatok előkészítéséhez készítette el Horváth Zoltán, az Agora Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója a város lakótelepi közművelődésének helyzetfeltárását, amelyben hangsúlyozza az agora támogató, módszertani iránymutatást adó szerepvállalását.

A fórum a lakótelepi civil szervezetek bemutatkozásával, aktuális céljainak és kihívásainak körüljárásával folytatódott. A Derkovits Városrészért Egyesület részéről Prisznyák Benjámin elnök prezentált, az Oladi Városrészért Egyesület életébe Hegedüs László elnök nyújtott betekintést, a „KISZ” Lakótelepért Egyesület alelnöke, Vörös Pál az egyesület programjait és kisközösségeit – főképp a KISZ Zenekart – népszerűsítette, míg a Joskar-Ola Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bakos Ildikó a fiatalok megszólításának jelentőségét emelte ki.

Minden közösség részéről elhangzott az igény legalább egy közösségi tér kialakítására, de az eredetileg közösségi szobának épült alagsori helyiségek régi-új funkciókkal való megtöltése is minőségi javulást hozna a lakótelepeken élők mindennapjaiba.

A program során sor került az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ és a Derkovits Városrészért Egyesület közötti szakmai együttműködési megállapodás ismertetésére és aláírására.

Elindult egy folyamat, amelynek negyedéves találkozók adnak keretet ezután a becsatlakozott közösségek kezdeményezésére és megelégedésére.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.