Kulturális szolgáltatásmenedzsment képzés indult – távoktatási formában – Fejér megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatóság
A Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Megyei Igazgatósága az EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosítószámú Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű projekt keretein belül távoktatási formában indította el – 2020. május 20-án – 60 órás szakmai továbbképző programját, Kulturális szolgáltatásmenedzsment címmel a megye közművelődési szakemberei számára.
A képzés célja az 1997. évi CXL. törvényben foglaltaknak való megfelelés biztosítása. Cél, hogy a résztvevő a képzésen elsajátított információk, azon belül a vezetés, valamint az szervezet gazdálkodásával összefüggő ismeretek elsajátításával hatékonyabban tudja működtetni a jogszabályi és szakmai követelményeknek, valamint a fenntartói elvárásoknak megfelelően a közművelődési szervezetet. Sajátítsa el azt a tudást, amely segítségével képes lesz a szervezeténél előforduló problémás helyzetek megoldására, a munkatársak számára a megfelelő munkahelyi környezet megteremtésére, szolgáltatási feladatainak ellátására.
Az előadások témái a 6 alkalom során a következők lesznek : helyi társadalom- és kultúraismeret; kulturális szervezetek működési formái; kulturális jogi alapismeretek, közművelődési szervezetek alapdokumentumai, közművelődési szolgáltatások rendszere, közművelődési szervezetek működése, gazdálkodása és adminisztrációja; közművelődési szervezetek tevékenysége
Az első online foglalkozást 28 fő részvételével tartottuk meg. A hallgatók négy megyéből – Fejér, Pest, Somogy, Tolna – jelentkeztek. A nap előadója dr. Juhász Erika, a Debreceni Egyetem tanszékvezető docense, a Nemzeti Művelődési Intézet Szakmafejlesztési igazgatója, a nap témája pedig a helyi társadalom ismerete volt.