Kulturális örökség, helyi érték – műhelymunka Nagyváradon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Az Érmelléki Népfőiskola (Létavértes) és nagyváradi partnerei 2019. augusztus 30-án rendeztek műhelyfoglalkozást Nagyváradon, amelynek egyik központi témája a kulturális örökség, a helyi érték kommunikációja és szerepe a helyi fejlesztésekben.

A pályázat keretében létrejött együttműködés több műhelymunka megvalósítására is lehetőséget ad, amelyek felváltva Nagyváradon, illetve Debrecenben valósulnak meg. Az Érmelléki Népfőiskola felkérésére a műhely egyik előadója Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei igazgatója volt, aki előadásában bemutatta a Nemzeti Művelődési Intézet tevékenységét, a kulturális örökség és a helyi értékek népszerűsítésében betöltött szerepét.

Előadását követően több kérdésre válaszolt, elismerést szerezve a tevékenységnek. A műhely többi előadása a tudás- és információátadás korszerű eszközeivel foglakozott. Különösen érdekes volt a romániai partner által bemutatott módszer, amely az ismeretek vizualizációján alapulva ért el jó eredményeket. Emlékezetes volt még Debrecen város turisztikai fejlesztési koncepciójának bemutatása, valamint a koncepció kialakításának módszere.

A műhelymunka közös ebéddel zárult, ami alkalmas volt a további megbeszélésekre, kapcsolatok építésére.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.