Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja Békés megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja címmel belső képzést valósít meg az V. Kulturális Közfoglalkoztatási Programban résztvevő közfoglalkoztatott munkatársak részére.

A képzés célja rövidtávon, hogy megismertesse és megszerettesse a kulturális közfoglalkoztatottakkal a népi kézművesség egyes területeit. Hosszú távon célja mindemellett a népi kézműves foglalkozások iránti érzékenyítés, a szakmák iránti érdeklődés felkeltése, amelyből a későbbiekben további képzések elvégzését követően kereset-kiegészítésre, esetlegesen önálló megélhetés megteremtésére ad lehetőséget a programban résztvevőknek.

A Művelődési Intézet a Népművészeti Egyesületek Szövetségével együttműködésben valósítja meg a programot. Békés megyében a képzés lebonyolítását a Művelődési Intézet Békés Megyei Irodája koordinálta, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület közreműködésével.

A program keretében 28 órás, négynapos nem formális képzések valósultak meg, melyek mindegyike a népi kézművesség négy-négy témakörével ismertette meg a résztvevőket.

A megyében 2017. november 6. és 2017. november 30. között békési, békéscsabai és szarvasi helyszíneken hat képzési csoportban zajlott le a program, összesen 63 fő részvételével.

A résztvevők különböző témakörökben (pl.: nemezelés, fazekasság, szövés, gyöngyfűzés) ismerkedtek a népi kézművességgel, az alapismeretek, munkamódszerek szintjén, megtapasztalva az önálló alkotás örömének élményét is.

A résztvevői visszajelzésekből:

„Örülök, hogy részt vehettem, mert amikor a munkáimmal hazaérkeztem, a kisfiam csodálattal nézett rám és azt mondta: – olyan gyönyörű, hogy feltesszük a karácsonyfára anya!”

„Olyan volt, mint egy terápia, mert annyira ki tudtam kapcsolni, hogy csak a kreatív munkára tudtam összpontosítani, ezáltal teljesen feltöltődtem örömérzettel.”

„A csoportban végzett egyéni munkák közben új barátságok szövődtek és a negyedik nap végére kis közösségé fejlődtünk, melyben egymást bátorítottuk, biztattuk, néha-néha vigasztaltuk”.

„A mesterek valamennyien végtelen türelemmel és kedvességgel adták át a szakmák alapjait és törekvésükben benne volt, hogy olyan tudást nyújtsanak, melyet használni tudunk a későbbiekben.”

„A külvilágban zajló események az alkotóközösségben végzett tevékenységek során oldódtak, így a mindennapi életbe visszatérve mindenki új lendületet és erőt vihetett magával. A mesterek személyisége az összekovácsolódó közösség és az alkotás ereje együttesen olyan lélekemelő hangulatot teremtett, melyből hosszú időn keresztül lehet táplálkozni.”

Lipták-Belányi Barbara

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.