Kultúra, közösség, kreativitás Békés megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei IgazgatóságLezárult az NMI Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának szervezésében a TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0320 Kultúra, közösség, kreativitás – Szabadidős programok a Békés megyei hátrányos helyzetű gyermekek számára című projekt fenntartási időszakának harmadik szakasza keretében tartott foglalkozássorozat.
A program célja az volt, hogy a hátrányos helyzetű településeken – ahol nincsenek, vagy kevésbé vannak kulturális, közösséget, kreativitást fejlesztő programok a fiatalok számára – olyan foglalkozásokat valósítson meg, amelyek hozzájárulnak a szabadidő hasznos eltöltéséhez.
A projektben résztvevő óvodás- és iskoláskorú gyermekek – pedagógusok segítségével – havi szakkörökön vehettek részt. Az öt bevont településen hat szakkör működött, csoportonként öt alkalommal, alkalmanként két óra időtartamban, közösségenként tíz fő szakköri tag részvételével.
Kézműves foglalkozások valósultak meg Bucsán, Kamuton, Szabadkígyóson és Geszten, az óvodában.
A geszti iskolában a diákok drámapedagógiai szakkörön vehettek részt, a muronyi iskola pedig irodalmi foglalkozásoknak adott otthont.
A program eredményeként a gyermekek közösségi élményekhez jutottak, kompetenciafejlesztő foglalkozásokon vehettek részt azokon a településeken, amelyek kulturális szempontból kevésbé ellátottak.
Együttműködő partnerek:
– Bucsa; Bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
– Geszt; Arany János Általános Iskola, Geszt Község Óvodája és Szociális Intézménye
– Kamut; Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda, telephelye: Kamuti Általános Iskola
– Murony; Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Muronyi Általános Iskola Tagintézménye
– Szabadkígyós; Szabadkígyósi Általános Iskola
Szák Bettina