Közösségszervezés szakmai gyakorlatvezető képzés indult Vas megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2019. október 17-én reggel lelkes közművelődési szakemberek kezdték meg akkreditált képzésüket a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóságán. A program megvalósítása az EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosítójú, „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” című projekt keretében történik.

Huszonkét közművelődési szakember, köztük jó néhány intézményvezető kezdte el a Közösségszervezés szakmai gyakorlatvezető képzést Vas megyében. A jelentkezők létszámából is látszik, hogy a megyében dolgozók komolyan veszik fontos szerepüket az utánpótlás „kinevelésében”. Ezt az is alátámasztja, hogy a résztvevők a megye minden tájáról és minden típusú közművelődési intézményéből képviseltetik magukat. A kisváros művelődési házától az integrált intézményen át egészen az agoráig rendkívül széles a paletta.

A résztvevők szerencsére jól ismerik egymást, így már az első napon kialakult a párbeszéd köztük és meg is fogalmazták igényüket, hogy több ilyen alkalom kellene, amikor a szakemberek a tanuláson túl eszmecserére is össze tudnak ülni egymással.

Az első nap oktatója, dr. Benkei-Kovács Balázs a közművelődés felsőoktatásban elfoglalt helyéről beszélt, elméleti tudással gazdagította a résztvevőket. Történelmi áttekintése a szak múltjáról és jelenéről nagyon széles körű és jövőbe mutató volt.

A következő képzési napon az intézményi dolgozók „gyakorlatban” is kipróbálhatják azt: milyen, ha egy főiskolai hallgató érkezik hozzájuk. Dr. Vincze Szilvia több közösségszervezés szakos diákot is elhívott az oktatási napra, ezzel is szorosabbra fűzve a megyei igazgatóság, az intézmények, valamint az egyetem kapcsolatát.

Bognár Alexandra

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.