Közösségszerelő Műhely

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

Ezzel a címmel indítottak programsorozatot az ELTE Savaria Egyetemi Központ közösségszervezés szakos hallgatói. Bár az egyetem szombathelyi Pedagógiai és Pszichológiai Intézetében csupán négy éve elérhető a szak, idén ismét nagy létszámú évfolyam indult, országosan pedig a harmadik legnépszerűbb a bölcsésztudományok között.

Egy 2010-re kihalófélben lévő szakma újjáéledésének lehetünk szemtanúi, melyben kulcsszerepe van a Nemzeti Művelődési Intézet és az intézet döntéshozói által végzett évtizedes munkának. Ez magában foglalja a szakmanépszerűsítés és szakmafejlesztés terén tett erőfeszítéseket, melyek felfedték, hogy a kulturális közösségszervezés és kulturális gazdaságfejlesztés társadalmi szükséglet, mely mára komoly munkaerőpiaci igényt is generált. Csak Vas megyében jelenleg 150-160 szakember hiányzik a településekről.

Mindezt szem előtt tartva a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága jó viszonyt ápol a helyi egyetemmel, az oktatók rendszeresen konzultálnak Éles Krisztinával, a megyei igazgatóval, és a hallgatók szervezetten részt vesznek az intézet által megrendezett megyei programokon. Természetes tehát, hogy a Vas Megyei Igazgatóság is képviseltette magát az eseményen, amely hagyományteremtő szándékkal került idén októberben másodszorra megrendezésre. Az újdonsült tradíció szerint a szakestet mindig másodéves hallgatók szervezik elsőéves és felsőbb éves társaik, tanáraik számára. A rendezvény kettős célt szolgál. Egyrészt szakmai műhely, mely során a hallgatók megismerkedhetnek megyei szakemberekkel és munkásságukkal, ezáltal betekintést kaphatnak a hivatás mindennapjaiba, megismerhetik a megyei közművelődés különböző színtereinek feladatait, kihívásait. Másrészt megtapasztalhatják, hogy a személyes ismeretségek, kapcsolatok és együttműködések, hogyan formálják, táplálják és erősítik a szakemberek közösségét megyei és országos szinten. Fontos, hogy már most lássák: legjobban egymástól tudnak tanulni.

A kialakult járványhelyzetre való tekintettel idén online jelenléttel valósul meg a szakesthez kötődő négy alkalomból álló rendezvénysorozat. A későbbiekben előadóként megjelennek az egyetem oktatói, akik saját kutatási területüket mutatják be a hallgatóknak, de elsőként a közösségi együttlét és a közösségépítés kapott kiemelt szerepet. Voltak csapatosan játszható online játékok, és játékmesterek által irányított egyéb érdekes, játékos feladatok, melyek összegyűjtésénél és kitalálásánál nem kevés kreativitásról tett tanúbizonyságot az idei szervező évfolyam.

Az elkövetkezendő évek közösségszervező munkájára kétségtelenül rá fogja nyomni bélyegét a járványhelyzet, hiszen alighanem a legerősebben érintett szektorok a kultúra és a közművelődés. A terepen dolgozó szakemberek jelenleg is innovatív eszközökkel igyekeznek minél tágabb közönség számára újra elérhetővé tenni a vírus előtti kulturális kínálatot. „A szakest sikere arra enged következtetni, hogy a technológiai bennszülött generáció előnyből indul, és szélesebb eszköztárral rendelkezve áll a kihívás elé, és ha kell, könnyebben tud online térben is egyfajta közösségi élményt generálni.”- mondta Dr. Velics Gabriella, a rendezvénysorozat megálmodója.

Ahogy a „Közösségszerelő Műhely” cím is mutatja, a mostani közösségi együttléteken még van mit javítani, de arra kell törekednünk, hogy egyre nagyobb számban legyenek olyan megoldások, melyek segítségével a személyes részvételen alapuló közösségi élmény megvalósítható.

Földesi János

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.