Közösségi festéssel lett színesebb az Avas

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

A Kulturális Közfoglalkoztatási Program ideje alatt számos új civil szervezettel létesített kapcsolatot az NMI Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Irodája. Az egyik ilyen fontos szakmai partner a Miskolc Avason található Dialóg Egyesület, melynek fő célja, az észak-magyarországi, valamint a határon túli magyar közösségek lakta településeinek, kistérségeinek fejlesztése a társadalmi innováció erősítése érdekében, a közösségfejlesztés módszereivel, valamint a helyi lakosság érdekérvényesítő képességének, a helyi nyilvánosság és a helyi társadalom erősítése, az életminőség javítása az ott élők bevonásával. Felméréseket végez a településeken és a kistérségekben, cselekvéseket kezdeményez a helyi lakosság körében. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a humán erőforrás fejlesztésének is.

Az egyesület egy mintaprogram során kiemelten koncentrál az Avas lakótelepre, és generálója az ottani közösségi cselekvéseknek, programoknak. A kisebb forrásokból és főként önkéntes munkával működő „Avasi Közösségfejlesztő Mintaprogram” a helyben működő szociális és oktatási intézmények, egyházak és civil szervezetek együttműködésével a lakótelepen élőket támogatja. Céljuk a közösségben rejlő erőforrások feltárása és az általuk kínált lehetőségek kiaknázása a helyi problémák megoldására. A program a helyi lakosok önkéntes munkájára épít, ami a helyi tudásokból, kompetenciákból és azok bővítéséből tevődik össze. Az Avason élőket bevonja a közösségi tervezésbe, klubokat működtet, külön lehetőséget adva a párbeszédköröknek. Nem utolsó sorban cél, az is hogy a lakótelepen élő fiatalok számára alkalmat teremtsen a közösségi munka alapjainak elsajátítására, felhívva ezzel a figyelmüket a helyben való, saját elhatározáson és döntéseken alapuló cselekvésre, és ezáltal a pozitív minták tudatosítására. Hosszabb távra mutató cél, hogy az aktívvá váló helyi lakosok, intézmények kapcsolódjanak egymáshoz, s illeszkedjenek a területi és szakmai hálózathoz.

A több mint két évtizede működő Dialóg Egyesület közösségépítő és -fejlesztő akciói, sikeres projektjei szinte mindenkihez eljutottak lokális szinten. Így történt ez egy helyi gyermekorvossal is, aki még tavaly télen kereste meg azzal a céllal a közösségfejlesztő szakembereket, hogy közösségi festés segítségével hozzanak egy kis vidámságot, jó kedvet a nyár kezdetére, és tegyék színessé az orvosi rendelő előtt található, régóta leromlott állapotú beton támfalat. Az előzetes operatív feladatok elvégzésével az egyesület a Művelődési Intézet által foglalkoztatott közösségi munkás kollégát bízta meg. Hamar el is kezdődött a szervezés, ám a tagok folyamatos elfoglaltsága és a rossz idő miatt hónapokig tartott az előkészítés. Mindezek mellett problémát okozott az anyagi források megteremtése is, amelyet végül egy helyi önkormányzati képviselő biztosított. A festéshez szükséges eszközöket a Dialóg Egyesület által szervezett eseményen részt vevő egyik helyi vállalkozó ajánlotta fel miután tudomást szerzett a számára is ötletesnek és hasznosnak tűnő kezdeményezésről.

Tavasszal felgyorsultak az események. A közösségeket megmozgató falpingálás ötletének hamar híre ment, ami nem véletlen, hiszen a helyi sajtóban is beszámoltak róla. Ennek eredményeként sokan jelentkeztek rá a miskolci középiskolákból, s a település érintett részén lakó gyerekek és felnőttek is azonnal jelezték részvételi szándékukat. Közösségi tervezés részeként közösen döntötték el, hogy mi kerüljön a falra. Mindenki hozta a saját ötletét, de az egyesület saját önkéntesei, egy festő-mázoló és egy grafikus, is segítette a munkát. A hosszas grafikai előkészület, ötletelés, majd megegyezés után végül június elején több mint 60 lelkes segítőt megmozgatva egy vidám hangulatú délután, közös munka gyümölcseként létrejött a végleges alkotás, ami egy egyszerű, letisztult, kicsit absztrakt vonalakkal megrajzolt tavaszi hangulatot megidéző miskolci városképet tár a kíváncsi tekintetek elé. A sikeres falfestés nagy média visszhangot kapott, ezzel is felhívva a figyelmet más helyi leromlott állapotú épületek újraszínezésére. A visszajelzés folyamatosan pozitív, a környéken élők részéről, akik nagyon örülnek, és úgy vélik ezzel talán elindult egy folyamat, ami színesebbé, élhetőbbé teheti a  környezetüket, az Avast, ami városunk egyik emblematikus része, történelmi ékessége.

Tóth Csaba

Fotó: Dialóg Egyesület

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.