Közösségek és szervezetek
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei IgazgatóságA Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatósága is részt vett a hibrid formában megrendezett konferencián, 2020. november 4-én.
A jelenléti és online formában is megvalósuló konferencia célja az akadémiai kutatás és a szakmai együttműködés összehangolása a művelődési és ifjúsági szakterületeken. A társadalmi felzárkózást előmozdító jó gyakorlatok megismerése segíti a szakemberek munkáját és visszajelzést ad működésük sikerességéről, ezért fontos a beépítésük az egyetemi képzésbe. A konferencia arra törekedett, hogy a közösség fogalmáról is vitát indítva, és azt a társadalomban zajló folyamatok eredményének tekintve gondolkodjon a civilek és közösségek kapcsolatáról, együttműködésének dinamikájáról.
Hogyan folytatnak párbeszédet civilek és közösségek? Megoszthatók-e a jó gyakorlatok, a tapasztalatok? Mindez hogyan illeszthető be hatékonyan a képzésekbe? A hagyományos konferenciafelépítéstől némiképp eltérően a plenáris előadásokra kevesebb hangsúlyt helyeztek, mint a szekciókra, ahol a vitaindító előadások után szakmai műhelyvitákat tartottak.
Az esemény szekciói a következők voltak:
Tanuló városok, tanuló közösségek – Németh Balázs,
A közművelődés eredményei és kihívásai a dél-dunántúli falvakban – Koltai Zsuzsa,
Ifjúsági szervezetek és közösségek – Várnagy Péter,
Társadalmiasítás a kulturális intézmények gyakorlatában – átadható-e az irányítás a közönségünknek? – Tóth Máté,
Közösségi tervezés – Minorics Tünde, Dóri Éva,
Az egyén szerepe a közösségben – Bokor Béla,
Közösségi tanulás közösségi cselekvés révén a fogyatékosság területén – Koller Inez
Nemes Krisztina megyei igazgató „Az egyén szerepe a közösségben” szekció munkájába kapott felkérést. A konferencia online látogathatósága, remek alternatívát jelentett az érdeklődőknek. Nemcsak a vírushelyzet miatt volt remek választás, hanem alternatívát biztosított azok számára is a bekapcsolódásba, akik számára a nagy távolság miatt nem lett volna lehetőség a részvételre. A látogatószám is bizonyította, hogy jó döntés volt a technika lehetőségeit alkalmazni. A tartalmas alkalom után mindenki naprakész tudással és megújult lelkesedéssel felvértezve térhetett vissza a szakterületéhez.