Közösségek a digitális mindennapokért!

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Közösségek a digitális mindennapokért! Ezt a címet kapta a Kajdacson, 2019.03.27-én, kedden tartott szakmai konferencia, ahol a program során az érdeklődők részletesen betekinthettek többek között a teleházak mindennapjaiba és a digitális gyermekvédelmi stratégiába is. Az eseményre az  NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Tolna Megyei Igazgatósága is meghívást kapott.

Boda János Kajdacs Község polgármestere, Tószegi Gyula, a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesületének elnöke és Vajda Árpád a Közháló Alapítvány elnökének köszöntője után Tóth Renáta, a DJP Hálózat Dél-dunántúli Regionális vezetője „Út a digitális jólét felé – A Digitális Jólét Program Hálózat” címmel tartott előadást. Őt követte Dr. Gaskóné Nagy Erika a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia divízióvezetője és a program keretében elért eredményeket és jó gyakorlatokat mutatta be. Balogh Anikó, a “Mocsolád-Civilház” Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője „Alsómocsolád az élhető zsáktelepülés” című előadásával bemutatta a településen elért vidékfejlesztési és közösségépítési eredményeiket.

Gáspár Mátyás, közigazgatás – szervezési tanácsadó „A teleházak kifürkészhetetlen jövője címmel” nagyon izgalmas prezentációban mutatta be, hogy hol tart jelenleg a teleház mozgalom és milyenek a jövőbeli kilátásaik. Damsa Andrei a JátékosLét Kutatóközpont szakmai vezetője a „Gamifikáció és motiváció – játékos megoldások a mindennapi életben”, majd Dr. Baracsi Katalin, internetjogász „Digitális kihívások a XXI. században” című előadásai zárták a délelőtti programot.

Ebéd után három szekcióban dolgoztak tovább a résztvevők:

1. Regionális Együttműködések
szekcióvezető: Boda János Kajdacs Község polgármestere
szekciórésztvevők: Tóth Renáta, Regionális Hálózati Vezető Dél-Dunántúl, Pavlitzkyné Miklós Enikő elnök, Együtt Súrért Egyesület , Mgr. Katarina Kletecka EURidvzw – kapcsolattartó menedzser Magyarország, Szlovákia, Norvégia

2. Digitális eszközök az oktatásban
szekcióvezető: dr. Baracsi Katalin internetjogász
szekciórésztvevők: Kurkó Zsuzsanna projektkoordinátor – Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Program; Büti István ügyvezető – Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft. , dr. Timár János jogász, szociológus – Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesület

3. Teleházas jó gyakorlatok
szekcióvezető: Kuti Imréné, igazgató NMI Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatósága
szekciórésztvevők: Balogh Anikó, Alsómocsoládi Teleház vezető, Takács Ágnes irodavezető, Dél-Alföldi Teleházak, Mozga Márta Anna, ClubNetCet Egyesület elnöke, Sülyi Péter kuratóriumi elnök, Őri Alapítvány

A szekció munkát beszámolók követték a szekcióvezetők részéről.

A rendezvényt a Dél-Alföldi Teleház Egyesület és a Kajdacsi Teleház közösen rendezte, melyhez ezúton is gratulálunk.

 

Kuti Imréné

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.