Közösség és művészet – Nagy érdeklődés mellett nyílt meg Dezső Ilona Anna kiállítása Nagyrábén

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Nagyrábén elsők között zajlott közösségépítő folyamat Hajdú-Bihar megyében. A kis település művelődési intézménye szép kiállító teremmel büszkélkedhet, amelyet minden kiállításmegnyitó alkalmával megtöltenek a helyi érdeklődők, művészetbarátok. Így történt ez 2019. február 5-én is, amikor a Nagyrábén élő művész kiállítása nyílt meg.

Dezső Ilona Anna sokszínű alkotó, verseket, regényeket ír és igen egyéni, gazdag szín- és érzelemvilágú festményeket készít. Ugyanakkor több országos művészeti, kulturális szervezetnek is tagja, vezetője.

A zsúfolásig megtelt kiállítóterem közönségét, a szomszédos Sáp településről érkezett, tehetséges tanuló a festőművésznő egyik versével köszöntötte, majd Semes-Bogya Eszter dalnok adott elő néhány szép dalt. A kiállítást Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának vezetője nyitotta meg, kiemelve a két évtizeddel ezelőtt elkezdődött közösségépítő folyamat jelentőségét, hatásait, illetve bemutatta, elemezte és párhuzamokkal érzékeltette a kiállítás jelentőségét, értékeit.

A megnyitó ünneppé vált, hiszen többen köszöntötték az alkotót, a település polgármestere, Tiszai Károly elismerő oklevelet adott át Dezső Ilona Annának, a településért végzett munkája elismeréseként. Dalokkal és Feketéné Rácz Ilona művelődési ház igazgató gondolataival zárult a szép esemény, amely ezzel nem ért véget, hiszen a közönség és a barátok még sokáig maradtak a művelődési házban beszélgetni, jó hangulatban, feltöltődve egy emlékezetes estét eltölteni.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.