Közösen együttműködve Biharnagybajomban

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

Biharnagybajom Község Önkormányzata, a biharnagybajomi Szűcs Sándor ÁMK és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának együttműködésével közel kétéves közösségépítő folyamat indult a településen.

A Szűcs Sándor ÁMK megkeresésére az igazgatóság összeállított egy közel kétéves időtartamú fejlesztési folyamatot, amelynek elvi elfogadását követően került sor az első operatív megbeszélésre 2020. március 5-én, Biharnagybajomban. A megbeszélésen részt vett Agócs Miklósné alpolgármester, Szilágyi Gergő, a Karafitty citeraegyüttes tagja, Frankó Zsuzsa, a település könyvtárosa, Nemes-Lajsz Julianna, a Szűcs Sándor ÁMK igazgatója, Sárkány Alexandra Ifjúsági referens, Mászlai Alexandra közösségszervező, valamint Angyal László, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója.

A megbeszélés során a résztvevők áttekintették a fejlesztési terveket, a település rendezvénytervét, a különböző pályázatok kötelezettségeit és ezek harmonizációjával kialakult az első félév ütemterve. A résztvevők megbeszélték az alkalmazni kívánt interjúvázlat szempontjait, valamint azokat a kulcsszemélyeket, akikkel szeretnének interjút készíteni, valamint előzetesen megbeszélték az ifjúsági célcsoport és a civil szervezetek megszólítására készített kérdőív elemeit.

Angyal László

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.