Közös tánc az egységért

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A Fény Felé Alapítvány és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága ismét örömtánc bemutatóra és közös táncra hívja a debrecenieket a táncművészet világnapján, 2019. április 29-én 09.00 és 14.00 óra között, ahol fogyatékossággal élők és egészséges emberek együtt táncolhatnak. 

A Fény Felé Alapítvány 1993-ban jött létre a fogyatékkal élőkért. Mint vallják, az alapítvány az értelmileg akadályozott és halmozottan fogyatékos emberek megbízható partnere kíván lenni életük folyamán, minden életkorban. A tavalyi, több mint 300 résztvevőt megmozgató rendezvény sikerén felbuzdulva, idén is várják olyan tánccsoportok jelentkezését, akik szívesen bemutatkoznak, táncot tanítanak Debrecen legszebb terén, a Kossuth téren, vagy akik csak szívesen táncolnának közösen.

A Fény Felé Alapítvány az általa működtetett intézményekben: lakóotthonában, napközijében, foglalkoztató műhelyeiben európai színvonalú szociális ellátási formát biztosít. Kreatív stúdiójában az alapítvány gondozottjai és foglalkoztatottjai számos kedves figurát és hasznos tárgyat készítenek, amelyek a Kossuth téri rendezvényen is megvásárolhatók lesznek. A vásárlással az alapítvány fennmaradása segíthető.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.