Közművelődési szakmai tanácsadás Madocsán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatósága meghívást kapott Madocsára, a március 7-i képviselő testületi ülésre, azzal a céllal, hogy megismerjék az igazgatóság munkáját.

Kuti Imréné a Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság igazgatója tájékoztatta a testületet az intézet munkájáról, a Tolna Megyei Igazgatóság feladatfinanszírozási rendszeréről, aktuális projektjeiről. A képviselők szívesen fogadták a tájékoztatót, megállapodtak abban, hogy több közös ponton is tudnak együttműködni. Az első és legfontosabb kapocs, a madocsai közművelődésben dolgozó hölgy, aki jelenleg a „Közművelődési és közönségkapcsolati szakember” OKJ-s képzésre jár a megyei igazgatóság szekszárdi irodájába. Baksa Ferenc polgármester urat tájékoztatták a jelenleg érvényben lévő közművelődési rendeletük módosításának szükségességéről, hogy az minden szempontból megfeleljen a hatályos jogszabályoknak. A település vezetősége a megyei iroda segítségét kérte a települési értéktár létrehozásában, hiszen ez kiemelten fontos minden településnek, nemkülönben Madocsának ahol egy nem kisebb nevű néptáncos-koreográfus, mint Földes János munkálkodott. Népfőiskola alapítása és a hozzá kapcsolódó tevékenységek is érdekelték a képviselőket, amelyhez ismét kérték az igazgatóság segítséget. Időben ahhoz, hogy őszre előadássorozatot lehessen szervezni, és előadókat felkérni.

Az igazgatóság munkáját követően a település 2020. évi rendezvényeinek megtárgyalása követte, melynek előadója Somogyi Mariann, madocsai közművelődési szakember volt.  A képviselő testület építő jellegű ötletekkel támogatta az elhangzott ölteteket és rendezvényterveket.

További jó munkát és virágzó kulturális életet kívánunk Madocsának!

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.