Közművelődési szakmai nap Szekszárdon

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

Az NMI Művelődési Intézet Tolna Megyei Irodája Közművelődési szakmai napot tartott 2017. november 24-én csütörtök délután Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központban.

Dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző köszöntötte a közművelődés területén dolgozó szakembereket, polgármestereket, jegyzőket, körjegyzőket.  Mint fogalmazott: „szakemberek nélkül a megye települései csendesek, kihaltak és embertelenek lennének; munkájuk által épülnek igazán a helyi közösségek.” A főjegyző utalva a helyi adottságokra kijelentette: „valóban sokat számít az infrastruktúra, de mit sem ér egy vadonatúj komplexum, ha a szervezők nem ismerik a közösségformálás csínját-bínját.” Lehetnek úttörő ötletei a vezetőknek, ha azok nem kompatibilisek a valós igényekkel. Beszélhetünk nemzetről és identitásról, ha éppen nem megfelelően képviseljük azok ügyét, s nem vagyunk képesek azokat méltó módon megjeleníti. Dr. Gábor Ferenc szerint a helyi szinten elvégzett munka igazi érdemi munka, hiszen a kulturális célkitűzések a közösségfejlesztők személyében testesülnek meg.

A Babits Mihály Kulturális Központ szolgált a konferencia helyszínéül, így Zsikó Zoltán ügyvezető is üdvözölte a résztvevőket. Köszöntőjében – bemutatkozása mellett – kitért a központ jövőt érintő célkitűzéseire is. Mint hangoztatta: ezentúl a menedzser szemléletű munkavégzésre kívánják helyezni a hangsúlyt. Terveik között szerepel többek között egy megyei kulturális kerekasztal létrehozása, továbbá az is, hogy egyfajta regionális szintű szerepet töltsenek be.

Ezt követően a központ egykori vezetője, Halmai-Nagy Róbert immár minisztériumi osztályvezetőként visszatérve tartott előadást a szakterületet érintő jogszabályi változásokról. Kary József az NMI Művelődési Intézet közszolgáltatási igazgatója a Művelődési Intézet tevékenységét és feladatait mutatta be. A konferencia zárásaként Kuti Imréné központvezető képekben ismertette a Tolna megyei iroda által elvégzett 2017. évi szakmai tevékenységet. A tájékoztató szakmai napon 73 fő képviselte a megye 109 települését, a résztvevő körjegyzők részvételével.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.