Közművelődési műhely vasi szakemberekkel

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

2018. június 14-én találkoztak második alkalommal Vépen a Vas megyében tevékenykedő közművelődési szakemberek, polgármesterek, civil szervezetek képviselői a Művelődő Közösségek Nyugat-Magyarországon – EFOP – 3.7.3.-16-2017-00150 támogatott projekt keretében megvalósított Metszéspont című műhelyfoglalkozáson.

Ez alkalommal közel 30 résztvevő érkezett a tapasztalatcserére, amelynek központi témái a közösségfejlesztés a közösségben ─ a közművelődés fő tevékenységterületei, a közösségfejlesztés új irányai voltak.

Az 1997. évi CXL. törvény módosításainak „boncolgatása” ezen a szakmai értekezleten a törvényben megjelölt első alapszolgáltatás; a művelődő közösségek létrejöttének elősegítésében, működésük támogatásában, fejlődésük segítésében, a közművelődési tevékenységek és a művelődő közösségek számára helyszín biztosításában rejlő lehetőségek, kihívások és kérdések elemzésével kezdődött. Az infrastruktúra megteremtésétől, igényekhez igazodó fejlesztésétől a „lámpások”, „kulcsszemélyek”, „vezéregyéniségek” megszólításán át az új közösségek létrehozásának generálásáig rengeteg szakmai felvetés megfogalmazódott.

Hutflesz Mihály moderátor felütésként több szempontból világította meg a közösség szerepét a helyi társadalom fejlődésében. Egyrészt rendkívül fontos, hogy a közös cél, akarat és tett egy irányba terelje a helyi erőforrásokat. Másrészt a közösség segíti az egyének felemelkedését, kiválóságuk bemutatását, megerősítését; amely szintén visszahat a közösség, sőt a település fejlődésére, a helyi identitás, társadalmi szerepvállalás növekedésére.

A résztvevők Gergye Rezső közművelődési szakértő javaslatára elhatározták, hogy mindenekelőtt tisztázzák a törvényben is megjelenő, de a mindennapi élet, feladatellátás során használt fogalmakat. Ezek tisztázása segíti a közösségfejlesztők, helyi „lámpások” és döntéshozók feladatainak, kötelezettségeinek, szerepeinek meghatározását.

Kerekes Ferenc a Vas Megyei Értéktár Bizottság alelnöke ─ a műhelyen, mint egykori népművelő és fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakember is részt vett – hozzászólásában kiemelte a közművelődésben, közösségfejlesztésben tevékenykedők elhivatottságának, rátermettségének, a szakma képviseletéhez szükséges alapkompetenciák meghatározásának jelentőségét. Amennyiben ez kellő szakértelemmel, folyamatos megújulással, tudásbővítéssel párosul; akkor lesz alkalmas a közös célok koordinálására.

Dománé Tóth Erika és Fukszberger Imre polgármesterek a döntéshozók oldaláról tették fel kérdéseiket; világítottak rá arra, hogy a településvezetőnek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az alulról jövő kezdeményezésekre, a helyi társadalom jó létének erősítésére. Véleményezték a forrásteremtés problematikáját és kiemelték a Művelődési Intézet megyei tevékenységének fontosságát.

Borsitsné Pásti Rita művelődési ház vezető a mikrotérségi együttgondolkodásban rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet, és Drimmer László Cselekvő Közösségek projektben tevékenykedő kulturális közösségfejlesztő mentorral együtt kitért a könyvtári és múzeumi feladatellátásra, a három terület feladatai helyi szintű összehangolásának fontosságára.

Borsos Dóra a sárvári Nádasdy Kulturális Központ képviseletében a fiatalok közösségi médiumokon keresztül történő megszólításában rejlő lehetőségekre és az online felületek hatékony használatának módjaira hívta fel a figyelmet. A helyi értékek élővé tételének módszereire hozott példáit Szekér Tamás egyesületvezető a Herényben bevált gyakorlattal egészítette ki, miszerint a Herényiek Háza mindennek helyet ad, mindent felkarol, amihez a kezdeményezője „hozzáteszi a magáét”. Borosné Odor Andrea közösségi koordinátor a témához kapcsolódva az elfeledett mesterségek bemutatását emelte ki egy alternatívaként az élményalapú közművelődés motiváló szerepére az együttgondolkodás generálásában.

A Művelődési Intézet megyei szerepvállalásáról, országos hálózatának jelentőségéről a szakmafejlesztésben, mintaprojektek kidolgozásában, a kistelepüléseken és az intézményekben dolgozó közművelődési szakemberek feladatellátásának támogatásában vállalt szerepéről Éles Krisztina tájékoztatta a résztvevőket; akiket a felmerült kérdésekre vonatkozó jogszabályok értelmezésében is segített.

A délelőtt konklúziója az „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” Széchenyi István által megfogalmazott gondolat volt.

Éles Krisztina

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.