Közművelődési és közönségkapcsolati szakember II. OKJ képzés Győr-Moson-Sopron megyében
Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság
A Nemzeti Művelődési Intézet Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatósága egy éves előkészítő munka után 2020. szeptember 08-án elindította az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott közművelődési és közönségkapcsolati szakember elnevezésű OKJ képzését. A helyszínt a mosonmagyaróvári Flesch Központ szakmai együttműködés keretében biztosítja.
A módosított 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény 20/2018. (VII.9.) EMMI rendelet kimondja, hogy legalább egy középfokú végzettségű közművelődési szakembert kell önkormányzatoknak foglalkoztatniuk a kötelező közművelődési feladatellátás érdekében.
A képzés célja a jogszabályi követelmények megvalósításának segítése a szakirányú végzettség megszerzésével válik biztosítottá az önkormányzatok számára.
A képzés során a résztvevők a szakszerű közművelődési feladatellátást tanulják meg. Képessé válnak közösségi művelődési folyamatok koordinálására művelődési szolgáltatások, rendezvények, kiállítások, táborok szervezésére, tartalmas szórakozási lehetőségek biztosítására, amatőr művészeti és szabadidős körök, klubok, valamint tanfolyamok működésének támogatására, a szervezet jogszabályok szerinti működtetésére. Aktív cselekvő társadalmi réteg művelődési és a közösségi életének segítésére, fejlődésének elősegítésére.
A kölcsönös bemutatkozás, ismerkedés után Szűcs Péter megyei igazgató beszélt a képzés fontosságáról, a követelményekről, elvárásokról, majd Zsolnay Janka és Tóthné Boda Éva módszertani referensek mutatták be a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai tevékenységét, továbbá a Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság 2019-2020. évi munkáját, feladatait.
A képzés koordinátora, Nimsz Annamária megismertette a résztvevőket a Moodle rendszerrel, amelyen keresztül zajlik a képzés elméleti része.
A játékos feladatokon túl a Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt szakmai projektjeit bemutató kisfilmek kerültek megtekintésére, azon céllal, hogy útmutatót adjanak a leendő közösségben dolgozó szakemberek számára munkájuk végzéséhez. Megismerkedhettek Beke Pállal, aki a szakmatörténet kiemelkedő személyisége volt, hosszú éveken keresztül a Nemzeti Művelődési Intézet igazgatója.
Igazgatóságunk bízik abban, hogy a képzésben résztvevők a szóbeli és gyakorlati vizsgával záruló képzést sikeresen teljesítik, s ezáltal a Győr-Moson-Sopron megyét is érintő szakemberhiányt lelkes, szakképzett, közösséget építeni akaró munkatársak csökkentik, s kerülnek munka- és partnerkapcsolatba Igazgatóságunkkal és ezáltal a Nemzeti Művelődési Intézettel.
Zsolnay Janka
fotó: Tóthné Boda Éva, Nimsz Annamária, Zsolnay Janka