Középfokú OKJ vizsgafelkészítő

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Tolna Megyei Igazgatósága által szervezett közművelődési és közönségkapcsolati szakember középfokú OKJ képzés záróvizsgája július 23-24-én kerül megrendezésre.

Az záróvizsgára eredetileg május elején került volna sor. Mivel több, mint két hónap telt el az eredetileg kiírt vizsgaidőpont óta, ezért a megyei igazgatóság felkészítő napot szervezett a 26 résztvevő számára. A felkészítő alkalom célja egyrészt, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a képzési csoport tagjainak, ezen kívül az igazgatóság munkatársainak segítségével lehetőség nyílt a tananyag és a tételek rövid áttekintésére, valamint a vizsga menetének, lebonyolításának átbeszélésére.

Remélhetőleg a felkészítő alkalomnak köszönhetően könnyebb dolguk lesz a résztvevőknek a felkészülés és a vizsga során.

Dorn Ernő

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.