Kóstoló – Vándorkiállítás Hajdú-Bihar megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

A kiállítást három szomszédos város – Kaba, Nádudvar, Püspökladány – közművelődési szakemberei és a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatósága kezdeményezte, annak érdekében, hogy segítse az amatőr alkotók helyi elismertségét. A Hajdú-Bihar Megyei Képzőművészeti Alkotókörök Tárlatának Kóstoló című vándorkiállítása jelenleg a csökmői Faluház és Könyvtárban látható.

Öt település közösségeinek és közművelődési szakembereinek köszönhetően, tavaly októberben nyílt meg az I. Hajdú-Bihar Megyei Képzőművészeti Alkotókörök Tárlata, melynek az Ady Endre Művelődési Ház és Városi Könyvtár adott otthont Nádudvaron. A kiállításon Kaba, Nádudvar, Püspökladány, Téglás és Hosszúpályi alkotókörei vettek részt.


A szervezők egy 25 darabos kollekciót állítottak össze, elsősorban festményekből, grafikákból. A vándorkiállításra a műfaji és a tematikai sokszínűség a jellemző. A kiállítás július 12-ig látható Csökmőn, majd továbbutazik Furtára.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.